Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dohány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dohány. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 11., kedd

Volt egyszer egy magyar királyi dohánybeváltó

Debrecenben már 1844-ben, jóval a dohánymonopólium bevezetése előtt működött császári és királyi dohánybeváltási hivatal. A dohanymuzeum.hu írása szerint 1851-től dohánybeváltási főfelügyelőségi funkciója volt, s az irányítása alá tartozott a debreceni, nagykárolyi, vásárosnaményi kerületi hivatal, a rakamazi, nagykállói, nagytárkányi, nyírbátori fiókhivatal, a faddi, mohácsi, dunaföldvári és szuloki beváltó bizottság is. Az épületegyüttes a mai Alkotmány és Vágóhíd utca között fekszik, s az alábbi felvételünkkel az Attila tér felőli szép részletét örökítettük meg.

A beváltó főépülete. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Szintén 1851-ben a debreceni dohánybeváltó hivatal első osztályú tisztévé léptették elő Robert Lipótot, volt ellenőrködő mázsamestert. 1905-ben dohányraktárt építettek 46 564 korona költséggel. 1910 tavaszán pályázatot hirdettek egy munkásmenhely építésére, amelynek 7360 korona volt az előirányzott költsége. 1913 tavaszán újabb raktár létrehozása vált szükségessé, 58 100 korona beruházással. A cég 1955-től már Debreceni Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat néven működött, s végül 1992-ig tevékenykedett. A napjainkban is létező és szép terület ma különféle vállalkozásoknak ad otthont. A dohanymuzeum.hu írása szerint ugyanezen a telephelyen működött a Dohánykutató Intézet is, valamint  1993. október 1-től a Róna Dohányfeldolgozó Kft. (a luxemburgi Heintz van Landewyck és a Dohánykutató Intézet cége). Ennek elsődleges célja volt, hogy hazai munkaerővel, költséghatékonyan gyárthasson Európa országaiban is sikeres újfajta termékeket.

Vágóhíd utcai épületek. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Korábbi anyagunkhoz tett hozzászólásában Erzsi Magyar így fogalmazott: „Dohánytermelők rudakra kötve hozták a szárított dohányt, lovaskocsikkal. Mérték, osztályozták és átvették tőlük. Utána újra válogatták és tovább szárították. A teljesen kiszáradt dohányt hatalmas bálákba kötötték és úgy került át a gyárba. Ezek a raktárak többszintesek voltak, fa lépcsőkkel és fa padlózattal voltak valahogy elválasztva. A hatvanas évek végéig egészen biztosan hozták a gazdák a dohányt, 500–600 embert foglalkoztattak. Édesanyám 1976-ban ment nyugdíjba, akkor már kutatóként működött.” Ugyanakkor Szegheő Csaba ezt írta a régi képeslaphoz: „A főépület mögötti kis kockaépület talán a legrégebbi. Volt sóhivatal, később zárda, melyet a szóbeszéd szerint alagút kötött össze a Szent Anna templommal. Állítólag a Béke útja átépítése során rá is akadtak az alagút maradványaira.”


Azt már mi tesszük hozzá, hogy a telep az egykori dohánygyárral, pavilonlaktanyával, bábaképezdével, a MÁV-lakóparkkal, az Attila téri templommal, valamint a felüljáróval, katolikus temetővel (melyek története a cikk végén szerepel) Debrecennek egy rendkívül értékes, érdekes és izgalmas részét alkotja. A hajdani csendőrlaktanyát sajnos már csak az archív felvételeinken tudjuk bemutatni.

A Vadászkürt felől, 2025 február. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. július 10., péntek

A Kálvin téri kis trafik

Debrecenben egykoron szinte minden utcasarkon volt egy kis dohányáruda, illetve trafiképület is, és ezeket eredetileg többnyire hadi özvegyek üzemeltették. A klasszikus kis sokszögletű árudák egyike a Kálvin téren működött, mint az a Fortepan / Bán Tamás-féle 1957-es fotón is fennmaradt az utókornak. A többi hasonló hajdani kis kereskedésekkel foglalkozó múltidézéseinket e cikk végén osztottuk meg. Önöknek milyen emlékeik vannak ezekről, és konkrétan a Kálvin tériről is?

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. január 20., kedd

Volt egyszer egy kis trafik a Szoboszlói úton


Debrecen legöregebb trafikja volt az a jellegzetes áruda, ami 1923. január 20. és 2014. január 3. között szolgálta a vásárlókat a Szoboszlói úton. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A trafik a mentőállomás építésekor. Fotó: DBVK, 1970

A kedves külsejű, sokszögletű kis épületet 1923. január 20-án nyitották meg – mutatta meg nekem a trafik utolsó üzemeltetője. Azt is tudjuk, hogy ki az első tulaj: a hadi özvegy Schnierer Istvánné. Akkor még sima faházikó volt, s majd csak az 1980-as években kapta a bádogborítását.

Az utolsó üzemeltető, Ildikó. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az általános iskola, a Volán-telep, a mentőállomás és a híres kefegyár közelében működő üzlet utolsó tulajdonosára ma is sokan emlékeznek meleg szívvel (lásd a kommenteket ide kattintva). A pavilonban dohánytermékeket, újságokat és édességeket is árusított, de az autósképek és a focistamatricák is népszerűek voltak.

A trafik belseje. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A csúcstetős trafik küszöbére kis szerencsepatkót szögeztek, ám az áruda sorsát a „dohánykoncesszió” mégis megpecsételte: az üzlet nem kapott árusítási engedélyt. A sokat látott, közkedvelt épületet 2014. január 3-án távolították el – mintegy négyórányi bontás után. Tekintsék meg a lenti emlékező galériánkat a trafikról és a lebontásáról! Debrecen egyetlen még meglévő, az egykori Szoboszlói úti árudához hasonló klasszikus sokszögletű trafiképülete a vasúti sín mellett található Faraktár utcai Sándor-villa kertjében.

                                             

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2023. december 6., szerda

Amikor fél konyak 130 Ft volt a Halápi Csárdában

Debrecen hajdani fogadóinak egyike a 48-as főút mellett omladozik, Halápnál. Az 1778-ban, Köhler György tervei alapján, nádtetővel megépített vendéglátóhelyről ezúttal olyan fotókat osztunk meg, amelyekről kiderül, hogy a működése utolsó időszakában milyen árak voltak a Halápi Csárdában. 2012-ben, amikor ezeket készítettük, már szellemtanya volt a hajdan népszerű és fontos üzlet, ám még egyben volt a homlokzaton a cégtáblája, és az is olvasható volt rajta, hogy ki üzemeltette a boltot.

 A Halápi Csárda homlokzatán 2012-ben még egyben megvolt az utolsó cégtábla. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az ablakok, ajtók (ahol még voltak) tárva-nyitva álltak, s a pincébe is le lehetett menni. Ott pedig például lekvárok, befőttek sorakoztak a polcokon, s a lépcsőn egy nagy tábla sárgállott. Az árjegyzék! Lássuk is, mik voltak itt az utolsó árak (nyilván nem 2012-ben):

 A Halápi Csárda pincelépcsőjén sárgálló utolsó árlap. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Fél deci konyak, pálinka, Hubertus, Várda keserű stb. 130 forintba került, a Marlboro 590 forintba, a Helikon 440-be; a Sopianae ára 480 volt, a „Szimfóniáé” pedig 410 forint. Az árjegyzék szerint a rágó 120, a Sportszelet 80 forint, a Bohóc csoki és a ropi 60-60 forint ellenében volt megvásárolható. Ezek nem bolti árak, de bizony napjainkban nagyon örülnénk, ha még ennyi lenne az árszínvonal a hazai kereskedelemben...

A Halápi Csárda főhomlokzatát szemből megörökítő képünk 2012-ből. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

 A Halápi Csárda utolsó árlistája, jóval később, 2012-ben fotózva. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2023. november 7., kedd

Szavazós csikkgyűjtő óv a szeméttől a Dobozi lakótelepen – eddig azok vannak többségben, akiknek jó napjuk van

A debreceni Dobozi lakótelepen a Víztorony utcai középiskola épülete előtt egy vidám sárga színű fémládára lehetnek figyelmesek az arra járók. Közelebbről megszemlélve, már egyértelművé válik, hogy ez egy olyan környezetvédő csikkgyűjtő, ami játékos formában ösztönzi a dohányosokat arra, hogy ne dobálják szét a cigimaradványaikat, hanem ebbe a dobozba tegyék azokat. A termés az elülső átlátszó falaknak köszönhetően tökéletesen érzékelteti a kísérlet eredményét.

A két csikkgyűjtó rekesszel ellátott „szavazóláda” a középiskola és a boltok előtt, 2023. november 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ennek érdekében a szerkezet két rekeszt kínál fel, s az érintettek a rájuk írt szöveg szerint („Milyen napod van?”) választhatnak közülük. Mint az a fenti fotónkon is látszik a csikkmennyiség alapján, azok vannak többségben, akik úgy érzik, hogy jó napjuk van. Az ötletes ládát – mely Európa több városában, például Budapesten már sikeresen bizonyított – az EL&KO Trans Kft. helyezte ki 2023. szeptember 11-én, Debrecen első szavazó csikkgyűjtő tárolójaként. Ez azért is fontos, örömteli és példamutató, mert a cigarettacsikkek a világ leggyakoribb hulladékai, hiszen évente mintegy 4,5 billió csikket dobunk ki. Remélhetőleg lesznek máshol is ilyen gyújtők, s milyen örvendetes lenne az is, ha a fejlesztés hatására például jó útra térnének azok az autósok is, akik a környék zöldterületeit és a kiserdőt pusztítják!

A Ballot Bin ládákra bármilyen szöveg felirható, a Víztorony utcai gyűjtőhelyen arra kell reagálni, hogy milyen napunk van
Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!