Debrecenben már 1844-ben, jóval a dohánymonopólium bevezetése előtt működött császári és királyi dohánybeváltási hivatal. A dohanymuzeum.hu írása szerint 1851-től dohánybeváltási főfelügyelőségi funkciója volt, s az irányítása alá tartozott a debreceni, nagykárolyi, vásárosnaményi kerületi hivatal, a rakamazi, nagykállói, nagytárkányi, nyírbátori fiókhivatal, a faddi, mohácsi, dunaföldvári és szuloki beváltó bizottság is. Az épületegyüttes a mai Alkotmány és Vágóhíd utca között fekszik, s az alábbi felvételünkkel az Attila tér felőli szép részletét örökítettük meg 2025. július 31-én.
 |
| A beváltó főépülete. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Szintén 1851-ben a debreceni dohánybeváltó hivatal első osztályú tisztévé léptették elő Robert Lipótot, volt ellenőrködő mázsamestert. 1905-ben dohányraktárt építettek 46 564 korona költséggel. 1910 tavaszán pályázatot hirdettek egy munkásmenhely építésére, amelynek 7360 korona volt az előirányzott költsége. 1913 tavaszán újabb raktár létrehozása vált szükségessé, 58 100 korona beruházással. A cég 1955-től már Debreceni Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat néven működött, s végül 1992-ig tevékenykedett. A napjainkban is létező és szép terület ma különféle vállalkozásoknak ad otthont. A dohanymuzeum.hu írása szerint ugyanezen a telephelyen működött a Dohánykutató Intézet is, valamint 1993. október 1-től a Róna Dohányfeldolgozó Kft. (a luxemburgi Heintz van Landewyck és a Dohánykutató Intézet cége). Ennek elsődleges célja volt, hogy hazai munkaerővel, költséghatékonyan gyárthasson Európa országaiban is sikeres újfajta termékeket.
 |
| Vágóhíd utcai épületek. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Korábbi anyagunkhoz tett hozzászólásában
Erzsi Magyar így fogalmazott: „Dohánytermelők rudakra kötve hozták a szárított dohányt, lovaskocsikkal. Mérték, osztályozták és átvették tőlük. Utána újra válogatták és tovább szárították. A teljesen kiszáradt dohányt hatalmas bálákba kötötték és úgy került át a gyárba. Ezek a raktárak többszintesek voltak, fa lépcsőkkel és fa padlózattal voltak valahogy elválasztva. A hatvanas évek végéig egészen biztosan hozták a gazdák a dohányt, 500–600 embert foglalkoztattak. Édesanyám 1976-ban ment nyugdíjba, akkor már kutatóként működött.” Ugyanakkor
Szegheő Csaba ezt írta a régi képeslaphoz: „A főépület mögötti kis kockaépület talán a legrégebbi. Volt sóhivatal, később zárda, melyet a szóbeszéd szerint alagút kötött össze a
Szent Anna templommal. Állítólag a
Béke útja átépítése során rá is akadtak az alagút maradványaira.”
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a telep az egykori dohánygyárral, pavilonlaktanyával, bábaképezdével, a MÁV-lakóparkkal, az Attila téri templommal, valamint a felüljáróval, katolikus temetővel (melyek története a cikk végén szerepel) Debrecennek egy rendkívül értékes, érdekes és izgalmas részét alkotja. A hajdani csendőrlaktanyát sajnos már csak az archív felvételeinken tudjuk bemutatni.
 |
| A Vadászkürt felől, 2025 február. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
