Debrecen legendás úszóedzője, a Hajós Alfréd-díjas Rentka László 1918. április 18-án született, s a debreceni gőzfürdő, illetve a mai Régi Vigadó melletti szolgálati lakásban laktak. Az édesapja ugyanis fürdőmester és masszírozó volt.
Egy 1972-es versenyen. (Helytörténeti Fotótár)
A Debreceni Értéktár és a Napló leírásai szerint Debrecen úszóéletének meghatározó alakja autodidakta módon tanult meg úszni, majd 1926-ban már leigazolta a DEAC. 1948-tól nagy, vegyes korosztályú csapatokat edzett és versenyeztetett szinte lehetetlen körülmények között. Ennek ellenére országos bajnokok, csúcstartók, vidékbajnokok, válogatott versenyzők kerültek ki a kezei alól. A testnevelési főiskola elvégzése után a Fazekas Mihály Gimnáziumban dolgozott testnevelőként. Sok egykori tanítványa jelenleg is aktív úszó a szeniorok között, ugyanakkor többen testnevelőként dolgoznak. Debrecenben az általános iskolai intézményes úszásoktatást 1960-ban vezették be. A kötelező általános iskolai úszásoktatás és az utánpótlás-nevelés jegyében Rentka László több évtized alatt sok ezer embert tanított meg úszni Debrecenben a nagyerdei fedett uszodában (a családjában is többen úszók lettek), mindemellett a Debreceni Sportiskola úszósportját is megalapozta. Miként összeállításunk végén olvasható, a felesége, Rentka Lászlóné is úszóedzőként tevékenykedett. Rentka László 63 évesen, a Bocskai István Általános Iskolából ment nyugdíjba, majd pedig 1996-ban elsőként kapta meg Debrecen szakmai elismerését, a Hajós Alfréd-díjat. A köztiszteletnek örvendő, neves sportszakember 2014. augusztus 27-én hunyt el.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A debreceni Bocskai általános iskoláról, valamint a Dobozin található „ufo” víztoronyról szóló összeállításaink Facebook-posztjaihoz többen a hozzászólásaikban olyan gondolatokat fűztek, amelyekben a legendás pedagógus testnevelő edző, a városi önkormányzat által 1996-ban Hajós Alfréd-díjjal kitüntetett Nagy Jenő személyiségét és munkásságát méltatják szeretettel. Ezúttal ezek közül idézünk nagy örömmel. A második képet Egriné Enikő csatolta a hozzászólásához, és a Pacsirta utcai versenyzők szerepelnek rajta Nagy Jenővel 1965 körül, a Nagyerdei Stadion előtt.
Jenő bácsi és versenyzői 1965 körül
Szent-Királyi György közölte: „93 éves korában ment el. A tornaterem nélküli Pacsirta utcai iskola a város legjobb sporteredményeit hozta. Jenő bácsi nagyszerű ember volt.” Latya Tyukodi pedig leírta: „Nagyon szerettük és tiszteltük őt! De ő is mindenkit, még akkor is, ha nem volt valaki nagy sporttehetség. Mindenkit úgy kezelt, mintha a saját gyerekei lettünk volna!” Az alábbi fotón Jenő bácsi testalkata alapján az is joggal feltételezhető, hogy maga is aktívan sportolt. Ezt a képet, valamint a következőket Kedves Olvasónk, Laczkó Gyula osztotta meg. Szabó Tibortól és Szent-Királyi Györgytől érdekességként azt is megtudhattuk, hogy Nagy Jenő a lakótelep helyén előzőleg lévő temetői vadgesztenyeligetet Gecsemáné keretnek nevezte.
Ugyanakkor Mikó Ágnes, aki az íróasztal feletti családi falon is kiállított egy képet Jenő bácsiról, így fogalmazott: „Az iskola nevében én köszöntem meg az új iskola sportudvarát. Majdnem élete végéig tartottuk a kapcsolatot, leveleztünk, telefonon beszéltünk... Nagyon szerettem, tiszteltem. Nem sok hasonló igaz embert ismertem. Anyám edzője volt fiatalon, így kicsit örököltem őt, s lettem a suli kézicsapatának kapitánya nyolcadikban, s hagytam abba a kézit a DVSC-ben, amikor őt lecserélték. Sok igazságtalanságot élt meg.” És íme Kosztonyák Katalin szívmelengető hozzászólása: „A Bocskai sulis posztnál már említettem Jenő bácsit. Imádtuk. Egy szavára mentünk virágot ültetni az iskola elé. Nem volt saját gyerekük, de valóban mindegyikünket sajátjaként szeretett. Korrekt és méltányos volt. Cigánykereket kellett volna előadni, mondtam, Jenő bácsi, én nem tudom megcsinálni. Erre ő: Próbáld meg! Megpróbáltam. Látta, hogy tényleg nem megy, sose erőltette többé. Én sose versenyeztem semmilyen sportágban, hozzám a mozgásnak a tánc formája állt közelebb. Ennek ellenére jártam edzésre, a Nagyerdőre mentünk, és egy bemelegítő mozgássor után irány futni. Utána pedig mehettünk a fedettbe, ázalogni kicsit. Voltunk Országos Sportnapokon is, egészen szép koreográfia volt, boldogan mutattuk be. Az "ócska" stadionban, amit meg lehetett tölteni, nem csak ingyenes programokkal. Nekem csak jó emlékeim vannak Jenő bácsival kapcsolatban. Az egyik képen, azt hiszem, Pataki Györgynével látható, ő pedig a magyartanárnőnk volt, szigorú, de korrekt.”
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Balogh Zoltán a Debreceni Dózsa cselgáncsozójaként anno, valamint napjainkban. Fotók: Balogh Zoltán Szerzői Közösségi Oldala
A Debrecenben született sportoló-sportszakember, Balogh Zoltán Attila „Kapáslövés” című könyve 2023 végén jelent meg. Az autóbalesete miatt kerekesszékbe kényszerült földink e művének példányát a Debreceni Képeslapok is megkapta, így ennek köszönhetően ezúttal az ő írásai és fotói közül válogatunk a szerzői Facebook-oldaláról. Mint leírta, a debreceniek a vénkerti srácként ismerik, akiknek ő Balogh Zoli, a debreceni dzsúdós, a későbbi edző.
A békéscsabai, számára felejthetetlen 4 cselgáncsos év alatt Balogh Zé-nek is hívták a barátai. Ugyanakkor van, aki a kerekesszékes (sport)újságíróként, küzdősport-szakíróként ismerte meg az elmúlt 20 évben, míg mások az egykori Presztízs Sport magazin főszerkesztőjeként azonosítják. Balogh Zoltán mindemellett a Nemzeti Tehetséggondozó sportújságíró szakos hallgatóinak a sportszakmai ismeretekért felelős oktatója, aki azt kéri, hogy szép és igaz mondatokat írjanak. Sok ismerőse ugyanakkor a Napos sétányon lakó szomszédként beszélget vele nap mint nap – ő pedig Szentendrén élő debreceninek mondja magát.
A fenti, 1979 telén megjelent újságcikk kapcsán Balogh Zoltán így fogalmaz A múlt idő neve című bejegyzésében: „Csak az emlékek maradtak. Minden más megváltozott: az úttörő-olimpia ma már diákolimpia, a Vénkert kapuja, az egykori Domus kínai bolt, a Hámán Katóból (sose tudtam meg, ki is volt ő) Füredi lett, míg a Tanácsköztársaság útja a sokkal jobban csengő Egyetem sugárút néven fut egy körforgalmat megkerülve a szökőkút előtti térbe. Egykori gimnáziumom, a sok csibészt befogadó Csokonai épületének nevét Szent Józsefre változtatta vissza az idő, a mellette lévő Szent Anna templom székesegyházzá nemesült, utcája is bibliai nevet kapott, Szent Annára talált a Béke. Az emlékek maradnak – örökre.”
Balogh Zoltán a Debreceni Dózsa cselgáncsozójaként anno, valamint napjainkban (nyitóképünk teljes méretben). Fotók: Balogh Zoltán Szerzői Közösségi Oldala
Balogh Zoltán a „Kapáslövés” című novelláskötetébe 44 írását válogatta be, melyek sportról, emberi kapcsolatokról és sorsokról is szólnak. Magáról többek között így fogalmaz:
„Vállaltam ezt az életet. 15 százalékos vagyok, 85 elveszett. Erről van papírom, ebből kell kihoznom a maximumot. Az álmaimban soha nem vagyok kerekesszékben. Ébren meg nem agyalok azon, hogy mi maradt ki az életemből.”
Végül pedig íme, a kis írások címjegyzéke, valamint a könyv borítója. További érdekességek, információk róla és a művéről a fent jelzett szerzői oldalán tudhatók meg.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Wembley Stadion, 1953. november 25.: a magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt: Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkúti, Buzánszky, Lantos, Zakariás, Czibor, Bozsik, Budai II., Kocsis. Fotó: Fortepan / Kovács József
Debrecenben is óriási örömmel fogadták a sport- és futballbarátok 70 esztendeje, 1953. november 25-én, hogy a magyar Aranycsapat 6–3-ra győzött az angol labdarúgó-válogatott ellen.
A Wembley Stadionban 105 ezer néző előtt diadalmaskodó magyar futballválogatott: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, valamint Puskás Ferenc és Czibor Zoltán.
Az Aranycsapat 1953-ban. Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor
A rangadón Gellér Sándor csereként állt be Grosics Gyula helyett. A mieink szövetségi kapitánya Sebes Gusztáv volt.
Múltidézések szerint a taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása is, amely segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában.
Mostani összeállításunk fotóit és reprodukcióit részben a Puskás Intézet 2018-as debreceni kiállításán készítettük. Ugyanakkor elzarándokoltunk Óbudára, és a Fortepan két muzeális felvételét is bemutatjuk.
A 2018-as debreceni tárlat különleges relikviái között kiemelt szerepet kapott Lóránt Gyula (1923–1981) öröksége is, az Aranycsapat kőkemény középhátvédje ugyanis 1963-ban a DVSC edzője volt. Személyes tárgyai közül a debreceni rendezvényen látható volt a hamutálcája, a kiváló sportolói igazolványa és az alábbi futballmeccsbérlete is.
Az angolok elleni magyar győzelem 40. évfordulója (1993) óta november 25. a magyar labdarúgás ünnepe. Nem mellékes az sem, hogy a formálódó Aranycsapat 1949 nyarán a Nagyerdei Stadionban játszott barátságos mérkőzéseket a lengyelek és a Loki ellen, és akkor is győzött a válogatott.
A Londonban győztes Aranycsapat tablója: Grosics Gyula, Gellér Sándor, Buzánszki Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkúti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Fotó: Fortepan / Kovács József, 1953
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
