Keresés ebben a blogban

2023. december 20., szerda

A Faraktár utcai templom mesebeli téli arca, Ady parki csobogó, fényvillamos és Árpád tér – a Ti képeiteken

A Faraktár utcai református templom 2022 januárjában. Fotó: © Deák Gábor

Debrecen életéről Kedves Olvasóinktól is sok szép, változatos fotót kap magazinunk, a Debreceni Képeslapok. Ezekből a felvételekből szemezgetve, elsőként Deák Gábor fényképét osztjuk meg, amelyen a most felújított Szabadságtelepi Református Templom két évvel ezelőtti arcában gyönyörködhetünk. Réz Ágnestől szintén erről a gyülekezeti helyről kaptunk 2 éves szép fotót.

A Szabadságtelepi Református Templom az átépítése előtt. Fotó: © Réz Ágnes

Répás Zoltán az egykori árnyas Ady parkot bemutató múltidéző összeállításunkhoz szólt hozzá az alábbi fotójával, Ezen a Csokonai Színház mögötti, 2014-ben eltávolított csobogó elevenedik meg.

A lebontott Ady parki szökőkút 10 évvel ezelőtt. Fotó: © Répás Zoltán

Kedves Olvasóink az advent pillanatait is szívesen megörökítik, és ezek közül is posztolnak nálunk. Sápi Antalné az ünnepi Kossuth térről is csatolta a fotóit. Köszönjük ezeket is!

A 2023-as advent pillanatai a debreceni Nagytemplomnál. Fotók: © Sápi Antalné

Az ünnepi felvételek közül a fényvillamos se marad ki, íme Bányai Sándor egyik ilyen képe:

Adventi fényvillamos tükröződése a Kistemplomnál, 2023 decemberében. Fotó: © Bányai Sándor

Masits István Debrecen nagyvárosi nyüzsgését örökítette meg esőzések idején. Az alábbi felvételein a Burgundia utca és a Rakovszky utca / Árpád tér forgalmára csodálkozhatunk rá.
Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg.

Esős nap a Burgundia utcán. Fotó: © Masits István

Kedves Olvasóinkat pedig továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre!

Gépjárművek fényei a Rakovszky utcán (háttérben az Árpád Téri Református Templom). Fotó: © Masits István

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Faraktár utcai református templom 2022 januárjában (nyitóképünk teljes méretben). Fotó: © Deák Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése