A volt vizes paradicsom északkeleti szegélye 2023. december 6-án, háttérben a 24 emeletes ház és a hőerőmű. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Debrecenben hajdanán pazar vízi paradicsom tündökölt a mai Déli sor és Gázvezeték utca közötti liget területén is. Csónakázók és korcsolyázók sportoltak rajta, és persze nagy mulatságokat is tartottak ott. Az utolsó időszakban a cserkészek által működtetett, ma is beépítetlen helyen víz már csak nagy esőzések után csillog – mint például 2023 végén. Fotók, videó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok
A különös hangulatú helyen a rét megközelíthető a Déli sorról a régi vasúti gurító alagútjából, valamint a Gázvezeték utcai salakmotor-stadion felől is. Ez utóbbin haladva régi kockaköves út fut a fák alatt az egykori tóhoz, a keresett helyen pedig a meder szegélye is felfedezhető. Videónkban a tó területének és környékének 2023. december 6-i állapotát örökítettük meg:
Zoltai Lajos leírása szerint ez a csónakázó anno a szőlőskertek közt keletkezett. Azoknak a posványos gödröknek, vízállásoknak az egyik legnagyobbika volt, amiknek a hasznosítására, eltüntetésére 1846-ban gondolt legelőször a városi hatóság. A tó területe a vasúti pályaudvar feltöltése (1855–57) előtt még nagyobb volt, az 1930-as években pedig 1 hold és 1200 négyszögöles.
A fotót a malomparki postán bemutatott bélyeg- és képeslap-kiállításon repróztuk |
Ezen a szúnyogtenyésztő pocsolyás vízen (amit a szűcsök régóta nyersbőr mosására használtak) a nálunk akkor még kevesek által ismert játék honosult meg: 1873 elején korcsolyázóegyletbe tömörültek a sport hívei. A következő év végén csónakázóegylet is alakult, és bérbe vették a várostól a tó használatát. Ettől fogva ez az iszaptól megtisztított, és kellőképpen felszerelt birodalom 25 éven át az ifjúság kedvelt kiránduló- és szórakozóhelye volt.
Vizenyős rész a debreceni egykori Cserkész-tó mai északkeletii peremén, a távhőcsövek mellett. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A cserkészek által kialakított, gyönyörű birodalom. Fotó: Kassay Ernő, Csáthy Kiadó, Zempléni Múzeum |
A tavat a hozzátartozó földdel együtt 1905-ben évi 100 koronáért Szabó Sándor bérelte ki. Az ő családja 1929-ig tartotta fenn a csónakvállalatot. A tó partján kis nyári vendéglőt is nyitott. Sőt, a természetes forrás vizével táplálkozó tó vizében halat is tenyésztett. Végül a Magyar Cserkész Szövetség vette bérbe a tavat. 1932. május 17-én a városi közgyűlés évi 1 aranypengő díjért engedte át a szövetségnek 1205 négyszögöl földdel együtt – úgy, hogy ott cserkészházat épített, kerítést készített, gyümölcsöst ültetett, és vízi növényeket telepített.
Az avatás 1932. október 2-án volt. Csanak József tervei alapján a cserkészek ezermesteri ügyességgel, kevés pénzecskéjükből – fogalmaz Zoltai Lajos – a céljaiknak megfelelő, valóban tetszetős külsejű tornyos hajlékot varázsoltak az új életre kelt csónakázó mellé... Amit a II. világháború után szüntettek meg, akárcsak például a csapókerti Kincses-tavat. A környéken egyébként nem a Cserkész-tó volt az egyetlen oázis, hiszen a közelében működött a Vértessy-strand és a Telegdi-fürdő is. Ezekről ebben az összeállításunkban láthatók régi fotók és leírások.
A Déli sor és a Gázvezeték utca közötti egyik út 2023. december 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése