Keresés ebben a blogban

2023. december 19., kedd

A Hunyadi és a Rákóczi utca sarkának lebontott házai, ahol emléktábla, lovas-, papírbolt, órás és cipész is volt

Tájkép bontás közben a Rákóczi és a Hunyadi utca sarkáról, 2019 februárjában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecen egyik eltűnt utcája a Nyomtató utca (pl. a Cserepes utca mellett). A Nyomtató utca vesztét az 1976-ban átadott Csapó utcai vásárcsarnok okozta, ám ahol találkozott a Rákóczi utcával, ott 2019-ig még állt néhány régi épülete. Ezeket idézzük meg most! Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

1965-ös térkép a Rákóczi, Leány és Nyomtató utca környékéről. Reprodukció: © Debreceni Képeslapok

A fenti térképen betájolható és elképzelhető, hogy milyen volt a környék utcarendszere a régi vásárcsarnok építése előtt. Akkoriban még a Rákóczi utcán is piac működött. A fotóinkon szereplő néhai épületekben az utolsó időkben papír-írószeres, lovasbolt és régiségkereskedés is működött, korábban pedig cipész és órajavító is üzemelt itt a Nyomtató utca meglétekor. Erről a tovatűnt korszakról szerencsére fennmaradtak kiváló fotók.

A tetőcserepeitől már megszabadított Rákóczi-sarki ház az emléktáblával. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A fenti fotón is látszik, hogy a sarki házon emléktábla volt. Ennek közeli felvételéről leolvasható, hogy a fiatalon elhunyt polihisztor, Tótfalusi Kis Miklós világhírű betűmetsző, tudós nyomdász, népnevelő, nyelvművelő (1650–1702) előtt tisztelgett az épület lebontásáig, nyilván a Nyomtató utcai időkben.

Tótfalusi Kis Miklós egykori emléktáblájának közeli felvétele. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A házakat 2019 elején bontották le a környéken felhúzott emeletes lakótömb és szálloda építése miatt.

A Nyomtató / Rákóczi utcai kis házak helyére emelt szálloda építése 2020 tavaszán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Mi 2019 februárjában, a dózerolás előtt/alatt örökítettük meg ezeket az épületeket. Közben azt is megtudtuk, hogy az emléktáblát a polgármesteri hivatalnak adták át.

Ezen az utolsó fotón a lebontott ház üzletfeliratai is látszanak. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A következő fotó jobb szélén az is felsejlik, hogy a sárga háznak szép faragott verandája is volt.

A még hasznosítható lakásajtó a falnak támasztva, jobbról szép faragott tetejű lépcső. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A sárga épület mellett ez a barna lakóház állt. 2019-es fotó: © Debreceni Képeslapok

Az utolsó felvételeinken még látszanak részben vagy egészben a régi cívisházak, de már épülnek mellettük-mögöttük a hatalmas emeletes társasházak. Másik cikkünk a hely átalakulásáról itt látható.

A tömb Hunyadi utca felőli része az új emeletes házak építésének elején. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Itt már a régi kis lakóházak fölé tornyosult az új emeletes épület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése