Keresés ebben a blogban

2023. december 27., szerda

Zsolnay-szökőkút a főtéren, városházi tejivó, 5-ös tuja, repülőszobor, csónakázó, Újvigadó... – a Ti képeiteken

Debrecen múltjáról ismét sok csodás fotót kaptunk. Ezúttal azokból a képeslapmásolatokból válogatunk, amiket Kedves Olvasónk, Varga József osztott meg az olvasóinkkal.


Az első felvételen az 1960 és 1965 között létezett Zsolnay-szökőkút vize csörgedezik, középen pedig az a szovjet obeliszk magasodik, ami a felszabadulási emlékmű helyén állt.

A munkásmozgalmi életképekkel díszített, Zsolnay-kerámiás szökőkút (1960–1965)

Az 1960-ban átadott, dupla medencés zuhatagos szökőkút kávájára a következő évben helyezték fel a munkásmozgalmi életképeket bemutató Zsolnay-kerámiákat. Ez végül a Széchenyi utca egyik kertjébe került, de napjainkra onnan is eltűnt.


Ennek a fotónak a készítésekor még hiányzott a Zsolnay-kerámia a káváról

A fenti három képeslapmásolaton szintén a Zsolnay-szükőkútban gyönyörködhetünk, az alábbi színes jeleneten pedig a teljes méretű nyitóképünk tekinthető meg.


Varga József olyan képeslapmásolatot is csatolt, amin a vörös csillagos tanácsháza (ma Régi Városháza) a főszereplő. Érdekessége a képnek, hogy a készítésekor olyan tejivó működött benne, mint amilyen a Nagyállomás külső várótermében lévő tejbár volt anno.

Ezen a képeslapmásolaton a tanácsháza előtti növényzet is figyelemreméltó

Az alábbi képen az Aranybika Hotel pompázik egy alatta sikló villamossal (vélhetően 5-ös tujával). Az üdvözlőkártya után a Kossuth utcán tündöklő Csokonai Színház, valamint a pénzügyi palota muzeális jelenete is feltárul, szintén vörös csillaggal.



A gyűjteményből a formálódó Petőfi tér se maradt ki:

Sárga gyöngykavicsos sétányok és gazdag növényzet a Petőfi tér új területén

Innen kiruccanhatunk a Nagyerdőbe, amelynek életképei között a csónakázótó és természetesen az Újvigadó is megelevenedik. Sőt, a Kohászüdülő kertjébe is bepillanthatunk!

A még szigetes csónakázó és a Kohászüdülő a Varga Józsftől kapott, 1970 előtti képeslap másolatán

Aztán pedig ott van még a lebontott Nagyerdei Strand, valamint az eltűnt Petőfi téri repülőszobor is.  Köszönjük ezeket a képeket is! Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg.

Az 1970 májusában megnyílt nagyerdei Újvigadó esti fényei

Kedves Olvasóinkat pedig továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre! Köszönjük szépen!

A Kohászüdülő erkélyei a kertből nézve

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Tizenhat mozaikképes retro üdvözlőkártya Debrecen 50 évvel ezelőtti nevezetességeiről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése