Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csapó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csapó. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 9., csütörtök

Étterem a Csapó utca végén: a régi Szőlőskert „tanszék”

Debrecen híres vendéglője volt a Csapó utca végén a Szőlőskert Étterem. A Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege korabeli fotóján az is látszik, hogy anno az épület mellett haladtak a szintén felejthetetlen 6-os villamosok.


Olvasóink közül Szilágyi Tibor leírta azt is, hogy a II. világháború előtt Nagy Dániel vendéglője volt, ő üzemeltette. Lánya, Sándorné Nagy Margit, a DTE tornásza, aki a magyar csapat tagjaként az 1936-os berlini olimpián bronz, az 1948-as londoni olimpián ezüst érmes volt. Buka György felidézte: „Én dolgoztam is ott. Nagy kerthelysége is volt.” Rajta kívül például Benczéné Szécsi Mária rámutatott: „A műszaki főiskolásoknak Szőlős tanszék. Amíg le nem bontották.” Tóth Viktorné Éva leírta: „Én ötéves voltam, emlékszem sokat jártunk az étterembe. Apukámnak az étteremmel szemben volt egy kis rádiójavító műhelye. Sokszor ott ebédeltünk.” Ugyanakkor Oskar von Roscher nem hiszi, hogy a 60-as években terasza lett volna. „Volt egy söntése meg egy étterme, ahol cigányzene volt, este 6-tól zenefelárral.” Jaros Imrétől végül megtudtuk: „1971. április 30-án zárták be, ott voltam az utolsó este a tanszéken. Utána a Tündébe („Druzsbába”) jártunk sörözni a főiskolából.”

A bal oldali képen a Szőlőskert. Cikk: HBN

A Csapó és a Kút utca sarkán álló vendéglátóhely is a szanálásoknak esett áldozatul, amikor is 1973-ig több mint 100 lakást bontottak le a panelházak megvalósítása érdekében – lásd a fenti cikkben. A közeli Nyíl utcai pékséget ebben az összeállításunkban idéztük meg, a Fácán Sörözőt pedig itt.

A képet Bakó Zoltántól kaptuk, köszönjük szépen!


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A szemközti templom. Fotó© Debreceni Képeslapok

Vendéglátós múltidézéseink sok régi képpel:

2026. március 26., csütörtök

A Rákóczi utca


Debrecenben a Rákóczi utca többek között II. Rákóczi Ferenc előtt tiszteleg, aki 1676. március 27-én született Borsiban. Dr. Nábrádi Mihály leírása szerint a Rákóczi nevet a volt Kis-Csapó utca folytatása, a Kis-Péterfia utca kapta 1898-ban. Ma a Csapó utcától az Eötvös utcáig nyúlik. Cikkünk képei 2026 márciusában készültek. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferenc

A név a Rákóczi fejedelmi családra, I. Rákóczi Györgyre, valamint a függetlenségi harcaikra is emlékeztet. A Rákóczi-féle szabadságharcban (1703–1711) Debrecen mindvégig cselekvőleg és szenvedőleg is részt vett. II. Rákóczi Ferenc az ónodi országgyűlésre mentében, 1707. május 4-én útját egy napra megszakította Debrecenben.

Az évfordulóra kiadott 50 forintos

Akkor ugyanis a Komáromy-házban zajlottak a szatmári békét előkészítő tárgyalások. A Rákóczi utca arról is nevezetes, hogy a Csapó utcai vásárcsarnok átadásáig ott működött az a nagy piac, amelyről ebben az összeállításunkban emlékeztünk meg.

Egy nagy cívisház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

I. Rákóczi Györgyről (1593–1648) kiemelendő ugyanakkor az is, hogy ő öntette az egykori debreceni Református Nagytemplom részére a harangot az ellenségtől zsákmányolt ágyúból, mégpedig 1636-ban Régner János németprónai mesterrel Gyulafehérvárott. Az 5600 kilogrammos harang 1802. június 11-én a cívisváros jelentős részét elpusztító tűzvészben nem olvadt meg, hanem a faállvány égése következtében a földre zuhant. A lakosok vízzel próbálták locsolni, így a hirtelen hőtágulás következtében megrepedt.

Tavaszi virágokkal. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Gondozott porta. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


Házikó a régmúltból. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2026. március 18., szerda

Akinek az Egyetem teret, Köztemetőt, fedett uszodát, Parkerdőt és a Vegyit is köszönhetjük: Borsos József

Az Egyetem tér. Fotó: © Debreceni Képeslapok.

Debrecen egyik legnagyobb építésze és városrendezője Borsos József. A széles látókörű, nagy műveltségű építész 1875. március 18-án született Hódmezővásárhelyen, és 1952. január 23-án hunyt el Debrecenben. Egyik fő műve a Debreceni Köztemető, mely a Nagyerdőben nyílt meg 1932. július 15-én. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A Debreceni Köztemető. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Kossuth utcán található egy másik fontos alkotása: a rendőr-főkapitányság palotája. Ő szorgalmazta a klinkertégla gyártását is, és a város meg is építette ehhez a gyárat.

A rendőr-főkapitányság. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Borsos József (akinek 2025-ben a születése 150. évfordulójára emlékeztünk) tervezte a Déri teret is, és az volt az eredeti elgondolás, hogy ezt az Egyetem sugárút kösse össze az Egyetem térrel.

A Déri Múzeum és tér. Fotó: © Debreceni Képeslapok

1942-ben szentelték fel az Egyetemi templomot, mely a Debreceni Egyetem mellett áll, és szintén az Egyetem térre néz. Az iméntihez hasonlóan Borsos József társtervezője a Csapó utca és a Burgundia utca sarkán álló ipari iskolának, ami ma vegyipari technikumként működik.

A Vegyi. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ezeken kívül a jellegzetes, Debrecen-címeres, szintén klinkertéglás és boglyaíves óvoda- és iskolai épületeket is neki köszönhetjük, melyek közül sok ma is áll (például a Faraktár utca, a Rakovszky és a Bajcsy utcában). A Rakovszky utcai iskola emlékét ebben az összeállításunkban idéztük fel.

Iskolaépület a Rakovszkyn. Fotó: © Debreceni Képeslapok

De Borsos József nagyerdei és sestakerti családiházakat is tervezett. Ezek közül az Ary-villa az utóbbi városrészben található.

Az Ary-villa. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Borsos József a Debrecen városfejlődését több évtizedre meghatározó szabályozási tervet, valamint a Nagyerdő rendezését és annak a városhoz kapcsolását 1930-ra dolgozta ki. Közreműködött mindemellett az első Nagyerdei Stadion, valamint a Pallagi úti fedett uszoda megalkotásában is.

A fedett uszoda. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A parkerdőt is ő jelölte ki a Nagyerdő területére tervezett gyalogúthálózattal, mindezt pedig kis- és nagykörúttal vette körül, s illesztette az egyetemhez. A maga tervezte családi lakóháza ma is áll a Vénkertben. Ezt hosszú évek agóniája után végre felújították, és közösségi házként funkcionál.

A Borsos-villa. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A villa előtti parkban kapott helyet Borsos József mellszobra. Az I. világháború után beözönlő menekültek miatt 1926-ban elkészültek a Hajnal, a Dobozi utcai és a Szoboszlói úti – háromemeletes –, alacsony bérű házak (441 lakással). Ezeket is Borsos József és Zeleznik Gyula tervezte.

Borsos József mellszobra. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az 1952. január 23-án elhunyt Borsos József sírja a az általa tervezett Debreceni Köztemető ravatalozópalotája mellett található. További összeállításaink nagy debreceni építészekről:
Borsos József sírhelye. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Ruyter utcai szolgálati ház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2026. március 9., hétfő

Az 1975-ös Debrecen 11 csodás retro képen

A Burgundia utca. Fotó: Bojár Sándor.

Debrecen tovatűnt 1975-ös arcairól osztott meg szuper retro képeket a Fortepan. Az első felvételen a Csapó utca és a Burgundia utca kereszteződését örökítették meg a Rákóczi utcai piac felől, az alábbi jeleneten pedig a mai Szent Anna utca látható a 4-es villamos sínjeivel, a Szent Anna templommal, valamint a Varga utca sarkán pompázó bankpalotával, aminek a következő évben leégett a teteje.

A Béke útja. Fotó: Chuckyeager Tumblr

Ekkor épült az Aranybika Hotel új szárnya, aztán a szomszédos Unió Áruház is.

A Bika bővítése. Fotó: Ladinek Viktor

A Vörös Hadsereg útján 1967-ben felállított Felszabadulási emlékmű ma is itt található, az akkor még neonfeliratos Alföldi-bérház előtt.

A Felszabadulási szobor. Fotó: Bojár Sándor

A Rózsa utcán még taxiállomás működött, a benti Tóthfalusi téren pedig a 24-es buszok is jártak.

A Rózsa utca. Fotó: Bojár Sándor

Már évek óta kész volt a Dollárház, melyben Csemege és Ezermester is működött a lakások alatti soron.

A Dollárház. Fotó: Bojár Sándor

Az alábbi kép a Rákóczi utcai piac felől készült, amikor még nem adták át a Csapó utcai vásárcsarnokot.

Nyitóképünk teljes méretben

Nem messze, a következő fotón látható utcarésznél volt a régi Csapó-kanyar, ahol a Ruzicska-cukrászda is működött, s abban is átment a hajdani 6-os villamos.

Csapó utcai kontraszt. Fotó: Bojár Sándor

És íme a Petőfi tér azzal a hatalmas szalagházzal és parkkal, amiket a nagy zsinagóga, valamint a lebombázott Royal Hotel helyére építettek.

A Petőfi tér. Fotó: Ladinek Viktor

Természetesen a Nagyerdő se maradt ki a sorból, s az 50 évvel ezelőtti fotósok a Kohászüdülőt is lencsevégre kapták, ami a betemetett csónakázóval szemben áll(t).

A Kohászüdülő. Fotó: Ladinek Viktor

E cikkünkben felidézzük a Pallagi úti idősek otthonát is, melynek 1975-ben még sértetlen volt a falát díszítő sgraffitoja, és visszatér a mába egy korabeli szuveníres bódé is. Az 1975-ös virágkarnevál pillanatait pedig ebben az összeállításunkban elevenítettük fel.

Az idősek otthona. Fotó: Bencze László

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Újságos a főutcán. Fotó: Urbán Tamás

2026. február 25., szerda

Így közlekedtünk Debrecenben az 1970-es években

A Kálvin tér 1973-ban. Fotó: Fortepan / Lencse Zoltán.

Debrecenben 40–50 évvel ezelőtt az 1960-as évek színvonalához képest továbbra se volt forgalomban sok magán gépjármű, azonban a számuk folyamatosan emelkedett.

Vörös Hadsereg útja, halálkanyar. Fotó: Fp / Uvaterv, 1974

 A galéria a képre kattintva is megnyitható!

Gyalogosok a Kossuth téren. Fotó: Fp / Bencze László, 1974

Múltidéző összeállításunkat a Kálvin tér 50 évvel ezelőtti arcával kezdtük, aztán a sokak által halálkanyarnak nevezett útszakasz elevenedik meg a gyönyörű színes panorámaképen.

A Vörös Hadsereg útj. Fotó: Fp / Bencze László, 1976

Itt is sétálóövezet van 2001 óta. Fotó: Fp / Inkey Tibor, 1971

Kanyar a Csapóról. Fotó: Fp / Bencze László, 1976

Összeállításunkban a Fortepan debreceni kollekciójából válogatunk. A fenti és következő korabeli képeken a Csapó utcai kiágazás mellett a Dollárház és a Rózsa utcai taxiállomás is megelevenedik.

A Csapó utcai Dollárház. Fotó: Fp / Szalay Zoltán, 1974

A Rózsa utcai taxiállomás. Fotó: Fp / Bojár Sándor, 1975

Nyitóképünk teljes méretben. Fotó: Fp / Lencse Zoltán, 1973

Kálvin tér, HÁÉV-székház. Fotó: Fp, 1978

A következő archív felvételeken a régi Széchenyi utca, majd pedig a távolsági buszállomás is visszatér.


A Széchenyi utca fasorai alatt. Fotó: Fp / Bencze László, 1979

A távolsági buszállomás. Fotó: Fp / Uvaterv, 1978

A Kölcsey-művközpontot 1978-ban adták át. Az intézményt bemutató fotón a jellegzetes okkersárga csuklós Ikarus is feltűnik (vélhetően egy 31-es busz). A folytatásban bekukkantunk a Jászai Mari utcába is, majd pedig a Nagyállomás várótermében nézünk körül.

A Kölcsey művelődési központ. Fotó: Fp / Faragó György, 1979

Zaporozseccell a Jászai utcában. Fotó: Fp / Bencze László, 1979

Komarral a Jászai utcában.Fotó: Fp / Bencze László, 1979

Várakozók a Nagyállomáson. Fotó: Fp / Szalay Zoltán, 1974

A 40–50 évvel ezelőtti fotósok a belvárostól távolabbi helyeket is megörökítették, összeállításunk végéhez közeledve lássunk példákat ezekre is! A sorból a fénykorát élő csónakázó se marad ki...

A mai Rakovszky (anno Fürst Sándor) utca. Fotó: Fp / Uvaterv, 1974

A Szabadság útja (ma Kasai). Fotó: Fp / Uvaterv, 1971

Kapcsolódó múltidéző összeállításaink sok szép régi képpel:
Vízibicikliző lányok a csónakázón. Fotó: Fp / Urbán Tamás, 1973

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!