Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szegedi Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szegedi Péter. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 2., hétfő

A '44-ben elpusztult hotel-fogadó: a Petőfi téri Kis Pipa


Debrecen régi híres vendéglátóhelyéről, a hajdani Kis Pipa vendéglőről és szállodáról kaptunk egy remek képeslapmásolatot Kedves Olvasónktól, Szegedi Pétertől. A II. világháború bombázásaiban megsemmisült fogadóról a Debrecen lexikon azt írja, hogy eredetileg a Kossuth utca és a Burgundia utca keleti sarkán állt az 1800-as évek végétől, és színészek, újságírók, grófok voltak a törzsvendégei. A régi üdvözlőkártyák tanúsága szerint a Kis Pipa az 1878. évben alapíttatott. Kedvelték a szegényebb diákok is, mivel a tulajdonos Papp Gyuri jóvoltából ingyen étkezhettek itt. A századfordulón települt át a Petőfi tér 10. szám alá, ahol szállodával és kerthelyiséggel is bővítették a szolgáltatási körét, s a pipázásnak valóban nagy kultusza volt itt. Az utolsó időkben Kemény János által üzemeltetett vendéglátóhely az 1944. június 2-i, első szőnyegbombázásban semmisült meg. Érdekesség, hogy szintén Kis Pipa névvel a Dégenfeld téren (a mai Dósa nádor téren) is működött egy vendéglő 1901-től.

A Kis Pipa 1915-ös képeslapja

A Petőfi téri lebombázott OTI-bérházról itt írtunk, a nagy zsinagóga történetét pedig e cikkünkben elevenítettük fel. Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg. Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

A Kis Pipa 1913-as képeslapja


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nyitóképünk teljes méretben

Vendéglátós múltidézéseink sok régi képpel:

2024. január 23., kedd

Egy lebombázott szép épületünk volt Debrecen kapujában: az Erzsébet utcai Bauhaus stílusú OTI-bérház


Debrecen megsemmisült értékéről, az 1944-ben lebombázott OTI-bérházról és a Petőfi tér környékéről küldött fotókat Kedves Olvasónk, Szegedi Péter. Mint jelezte, nagyon nehéz tájékozódni a régi képek alapján, hiszen összesen két épület maradt meg a mai Petőfi téren, és komplett tömbök tűntek el. Levélírónk így fogalmazott: „A Tér és forma című lapban találtam egy cikket az OTI-bérházról. Három lépcsőháza is volt, és valahol a Deák, Ersébet és Hunyadi utca között volt.”

Az OTI-bérház közelebbi képe. Archív fotó: Tér és forma című lap

Szegedi Péter úgy véli, hogy a bérház ott állt, ahol most a villamosforduló található. „Megpróbáltam összerakni, hol állhatott, ez jött ki. Csak a pirossal jelzett épületet nem tudom hová tenni. Most ott lehet az aluljáró belváros felé eső része. Én úgy tudtam, hogy ott földszintes házak álltak” – vallotta meg Szegedi Péter. Az ezt illusztráló montázsát az összeállítás végén tesszük közzé, addig pedig íme, további képek az OTI-bérházról. Nem mellesleg a négyemeletes, 52 lakásos bérház a Debrecen lexikon szerint 1938-ban épült Schmitterer Jenő és Sonntagh Pál tervei alapján.

Az OTI-bérház homlokzata a másik oldalon, valamint az egyik lépcsőháza. Archív fotók: Tér és forma című lap

Kérjük, hogy aki emlékszik az épületre, jelezze nekünk itt vagy a cikk Facebook-megosztásánál! Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg. Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

Az OTI-bérház jobb oldali homlokzata az első kép szerint. Archív fotó: Tér és forma című lap

Térképes hozzászólásában Horváth Attila leírta: „Az OTI bérház az Erzsébet utcán volt a Deák Ferenc utca és a Hunyadi utca között, hogy pontos legyek, a Hunyadi utca sarokig még volt egy telek. Az 1944. június 2-ai légitámadást még megúszta (egy fel nem robbant bomba több erkélyen is keresztültört, és az utolsóban állt meg). A harmadik amerikai légitámadás (1944.09.21) teljesen lerombolta. Néhány szeptember végi fényképfelvételen a bejárat lépcsőkorlátjáról lehet csak beazonosítani a teljesen romos épületet. A pontos helye a csatolt képen a fekete ovállal van jelölve.”

Az OTI-bérház egykori helye, ahogyan Horváth Attila bejelölte a korabeli térképen


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A mai utcaképben itt állhatott az OTI-bérház Szegedi Péter következtetése szerint.
Mai kép: Google. Archív fotó: Tér és forma című lap

2023. június 23., péntek

A Vágóhíd utcai palota és a híd alatti öreg házak

A debreceni Vágóhíd utcai volt dohánygyár mellett áll egy különleges emeletes kis palota, amin sokaknak megragadhat a tekintetük például a Zsibogóba jövet-menet. Olvasónk, Szegedi Péter is arról érdeklődött, hogy ez új épület, vagy olyan régi, ami eredeileg a dohánygyárhoz tartozott.

A Vágóhíd utca 4/A. szám alatti épületben ma bútorbolt működik. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az utóbbi – tudtuk meg a helyszínen érdeklődve. A szép házban ugyanis a dohánygyár szolgálati lakása, illetve lakásai voltak. Nagy Katalin a cikkünk nyomán így fogalmazott: „Lehet, hogy szolgálati lakás-háznak épült. Annál a cégnél, ahol az első munkahelyem volt, ott is a telep melletti iker-szolgálati házban élt a főmérnök és az igazgató a családjaikkal.”

A dohánygyári villa melletti volt Fűszért-lerakat épülete 2023. július 5-én. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ottjártunkkor megfigyeltük azt is, hogy szintén különösen igényes lehetett eredetileg az a szomszédos (bizonyára a dohánygyárhoz tartozott) ház is, ahol most étterem működik, továbbá a palota másik végénél az a hosszú zöld épület is, amelyikben többek között húsbolt üzemel. Az utóbbiról olvasónk, Pálóczi Zsolt azt írta, hogy Fűszért-raktár volt. Köszönjük!

Az épület látványa a katolikus temető irányából, 2023. június 22-én. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ugyancsak rendkívül egyedi a felüljáró és a volt dohánygyár közötti ház, valamint a híd túloldalán a temető és a vasúti sín közötti régi csőszház is. Ez a két ingatlan sajnos az utóbbi hónapokban az elhagyatottság jeleit mutatja, de természetesen annak mi örülünk a legjobban, ha nem így van! Olvasóinkat arra kértük, hogy aki ismeri a jelzett öt épületeknek a történeteit, eredeti rendeltetéseiket, osszák meg velünk a Facebook-posztunkban, és frisítjük soraikkal ezt a cikkünket. Ennek nyomán Fazekas Gergő is jelentkezett, s azt tudatta, hogy a híd alatti öreg ház nagyon régen bakterház volt. A papája a vasútnál dolgozott még anno, így volt lehetősége a 80-as években bérelni a házat a vasúttól. Volt veteményes is, és szépen rendben tartotta mindig.

A felüljáró és a volt dohánygyár közötti ház 2023 tavaszán. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A volt katolikus temető melletti kis kertes ház 2023  tavaszán. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az épületnek a belső környezete is szemrevaló, hiszen gyönyörű fák is zöldellnek a parkjában. Fotó: © Debreceni Képeslapok