Debrecen hajdani legendás-különös polgárainak egyike
Erdős Mihály festőművész, akit a szokatlan külseje és gesztusai miatt, no meg persze az alkotói tevékenysége miatt sokan Művész Úrnak neveztek. Az 1992-ben elhunyt Mesternek 1984-ben nyílt meg az első önálló debreceni kiállítása, s ebből az alkalomból a Napló újságírója,
Bakó Endre készített vele izgalmas, hiánypótló interjút (lásd lentebb). A cikknek rögtön az elején az is kiderült, hogy a Művész Úr előszobájában súlyzó volt, amivel rendszeresen edzette magát, s a kora ellenére több mint 80 kilót tudott kinyomni.
 |
| Erdős Mihály festőművész |
Erdős Mihály és Bakó Endre beszélgetését 1984. szeptember 15-én közölte a lap. A riportban sajnos nem jelent meg fotó, pedig a háromtagú stábban bizonyára volt fotóriporter. Emiatt e mostani képeink a Méliusz Központi Könyvtára
Helytörténeti Részlegének gyűjteményéből származnak, melyek Erdős Mihály 1984-es és 1988-as kiállításainak megnyitóin születtek.
 |
| Erdős Mihály (jobbról) a 84-es megnyitón |
A nagyszerű írásban Erdős Mihály felidézte, hogy kisgyerekként kezdett kijárni a
Nagyerdőre. Sokszor kikapott, mivel kint felejtkezett, későn ment haza. Ez természetes volt neki, valami belső vágy és erő késztette arra, hogy megfessen bizonyos dolgokat. Húszéves korában már hivatásnak tekintette a művészetet. Főiskolára nem járt, de rendszeres tanulmányokat folytatott.
Thoroczkai Oszvald foglalkozott vele magántanulóként, majd a Képzőművészeti Körbe járt három évig stúdiumrajzolásra, de később idegenkedett az iskolás formáktól, jobbnak tartotta az önképzés útját. Egykor
Vaszary János festészete volt rá nagy hatással, ám példaképeinek mégis
Van Gogh,
Rembrandt és
Leonardo művészetét és alakját tekinti. „No, persze az ő hatásukat senki sem tudja megkerülni” – fogalmazott.
Erdős Mihály arra a felvetésre, hogy sokan különcnek tartják, így válaszolt:
„Igazuk is van! Én egy más világban élek, abból persze olykor kizökkenek, mint ahogy most is. Ha valaki megismer közelről, meglátja emberi arcomat, rendszerint meglepődik, mert a felszínes megfigyelés nyomán nem ilyennek képzelt. Sokan utólag bevallották, azt hitték, nem is lehet velem elbeszélgetni, aztán rájöttek, hogy nem is akárhogyan! Mert milyen az ember? A gesztusokból is hajlamos következtetni anélkül, hogy ismerné a másik lényeges vonásait. El tudom képzelni, miket híresztelnek rólam! De én vagyok az, aki nehezen érthető, tehát nekem kell a társadalom szokásaihoz orientálódnom, más mód nincs. A gyerekek és az intelligens emberek általában megértenek, akadnak, akik keresik a társaságomat. A lelkileg, szellemileg üres emberekre nincs mit adni, ez az embertípus soha, sehol nem tudja elviselni a különbözést, a másságot.”
 |
| Erdős Mihály a 88-as kiállításán (DOTE) |
1993-ban, egy évvel Erdős Mihály halála után, szintén Bakó Endre készített róla cikket (ezt az idézet után közöljük). Ebben a testvére, Erdős Árpád beszélt róla, s többek között elmesélte:
„Mihály ha hozzájutott néhány pengőhöz, ment a zsibogóba művészettörténeti könyveket vásárolni. Már iskolás korában különcködni kezdett, amit én nem kis mértékben egy súlyos gyermekkori tífuszbetegségnek tulajdonítok. Később még egyszer átesett a tífuszon. Ennek ellenére kutya erős kölyök volt! Katona mindössze három hónapig volt, mert pofon vágott egy őrmestert. Hosszas tortúra után – amelynek során bebizonyosodott, hogy a pofon nem alaptalanul csattant el – leszerelték. Idős korában is erős ember volt, edzette magát, amíg a szíve bírta. Nem dohányzott, nem ivott, ha nagy ritkán alkoholt fogyasztott, az csak a tokaji aszú lehetett. Teniszezett és súlyt emelt, a súlyzója 110 kilogrammos volt. A jó szíve is sokszor hozott rá bajt. Ha egy csavargó kért tőle pénzt, nem tagadta meg, pedig ő mindig szűkösen élt. Bizony, sokan kihasználták, visszaéltek azzal, hogy Mihály a keresztény erényeket nemcsak szóban hangoztatta, hanem gyakorolta is.”
További portréink sok fotóval és reprodukcióval:
