Keresés ebben a blogban

2024. január 26., péntek

A Békessy és Mikszáth utca környéke 1980-ban és ma

Debrecen négy és fél évtizeddel ezelőtti arcairól küldött lélegzetelállító archív szuper felvételeket Kedves Olvasónk, Nagy Éva, aki a mellékelt régi fotóit megsépkelte azzal is, hogy az adott helyeket nemcsak régen, hanem aztán napjainkban is megörökítette a jobb összehasonlítás érdekében.


Levelírónk így fogalmazott: „a képeken az Újkerti lakótelep látható a Görgey utcáról fotózva (Kartács utca, Békessy Béla utca, Mikszáth Kálmán utca), 1980-ban és 2023-ban”. 

Kilátás a Görgey utcáról a Mikszáth utca környékére, 2023 májusában. Fotók: © Nagy Éva

Ennek megfelelően a fenti elgondolkodtató fotókon arra csodálkozhatunk rá, hogy az első képen bemutatott városrész miként fest most, 43 esztendő elteltével, többek között immár nagy fákkal és az Aranykakas Vendéglő eltűntével.

A fiatal házasok garzonháza és az azóta lebontott gyógyszertári központ környéke 1980-ban. Fotó: © Nagy Éva

Az 1980-as képeken még felfedezhető a gyógyszertári központ is, aminek a helyén ma már a Dóczy Park nevű nagy társasház áll. A fenti kép jobb szélén a Csokonai-gimnázium mai épülete bontakozik ki.

Az Újkerti lakótelep, a garzonház, a Dóczy Park és a Csokonai-gimnázium látképe 2023 májusában. Fotó: © Nagy Éva

Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg. Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

A Békessy és a Mikszáth utca 1980-as látképe a Görgey utcáról megörökítve. (Nyitóképünk teljes méretben.) Fotó: © Nagy Éva


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése