Keresés ebben a blogban

2024. január 26., péntek

Egy firenzei művész debreceni reneszánsz romkastélya


Debrecen egyik legkülönösebb formájú és történetű épületegyüttese a belső Sámsoni út végén nyíló Erdőmester utcában található az ecetfák, más vadregényes hajtások és színes futóvirágok takarásában. Legutóbb 2023 augusztus végén látogattunk e misztikus, pusztuló helyre. A most megosztott képek mellett az alábbi összefoglaló külső-belső videót is ekkor készítettük. Fotók, videó: © Debreceni képeslapok


A 2009-ben elhunyt Ilia de Riska görögolasz képzőművész, díszlettervező által tervezett és épített (de be nem fejezett), reneszánsz stílusú kastélytorzót több jól elkülöníthető rész alkotja.

A debreceni Erdőmester utcai Riska-romkastély főhomlokzata 2023 nyarán. Fotók, videó: © Debreceni Képeslapok

A valaha a Csokonai Színháznak is dolgozott művész az első épületegységet rögtön a Sámsoni út és a dombostanyai (a parlagi templomromhoz vezető) leágazás szegletébe alkotta meg. Ma ez is épp csak kilátszik a lombok közül.

A Riska-romkastély főépülete a lombok mögött, 2023 nyarán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Emellett egy nagyobb mező, majd újabb bozótos terül el. A középső növényzet között már egy igazi várszerű gyönyörűség rajzolódik ki, alatta pedig egy nagyobb medence is megbújik. Az épület a Geocaching leírása szerint a művész firenzei családi kastélyát mintázza.

A debreceni Erdőmester utcai Riska-romkastély egyik melléképülete 2023 nyarán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Mindez itt nem ér véget: az Erdőmester utcából vagy a túlsó, párhuzamos dombostanyai útról is megannyi csoda fedezhető fel az elhagyatva is romantikus épületeken. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az épületegyüttes egyre romosabb, a pusztulás erőteljes jeleit mutatja, és ugyanakkor a kerítése például a dombostanyai út felől meg is van bontva...

A dombostanyai útról ennyi lárszik a Riska-romkastélyból. Fotók, videó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Riska-romkastély főépületének bal tornya 2023 nyarán. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése