Keresés ebben a blogban

2024. január 6., szombat

Eltűntek a macskaarcú kövek és a Kisvakond az erdőből

A vakondszobor a 2014-es első őszén, a Titkos-tó mellett. Fotó© Debreceni Képeslapok

Debrecenben a nagyerdei parkerdőben új lények népesítették be a fák alját 2018 augusztusában. Ahogy a Békás-tó és környéke 2014-es átépítésekor, úgy akkor is többek között a Land Art Alkotótábor tagjai remekeltek a volt spriccelős ivőkút közelében. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Három vidám cica a 2018 augusztusi kihelyezésükkor. Fotó© Debreceni Képeslapok

Medgyessy sétány 3. szám alatti régi nyaralóvilla mögötti ösvényre egyúttal macskaköveket költöztettek a Dehusz munkatársai – mára azonban mind egy szálig eltűntek onnan a kis művek.

Csaknem tíz macskakő mosolygott a kirándulókra. Fotó© Debreceni Képeslapok

A dekorációk közt lapuló vidám pofikájú macskakövek hangulatos példái voltak annak az egyszerű, de nagyszerű alkotói ötletnek, hogy miért ne lehetne macska a macskakő. Talán ezt irigyelték meg, akik házimacskát csináltak belőlük maguknak. S eltűnt az a vakond is, ami az elásott Sesztina-padoknál volt. A 2014-ben felállított nagy figura már két évvel később szétrepedt, emiatt végül elvitték a dombjáról, s azóta se találkozhatunk vele a titkos smaragd-tónál járva – ahogy a régi ivókúttal se.

A Titkos-tó melletti vakondszobor az első őszén, 2014-ben. Fotó© Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A rövid életű, szétrepedt vakondszobor a leszerelésekor. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nagyerdei múltidéző cikkeink sok régi fotóval:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése