Keresés ebben a blogban

2024. január 10., szerda

2024-ben már 140 éves a debreceni tömegközlekedés

A Vörös Hadsereg útja az 1960-as évek elején. Fotó: Képzőművészeti Alap
Debrecen belvárosa, felhős délelőtt: régi tuják sokasága, lovas szekerek, teherautók és nyüzsgő gyalogosok...

A sín emitt leágazik a Csapó utcára, odaát pedig a püspöki palotát is célba veszi. Mintha egy teljesen másik Aranybikára tekintenénk le. Ez a fekete-fehér képeslap nem számít kuriózumnak, ám a korabeli atmoszférát tökéletesen tükrözi.

Nagyításért kattints a képre!

A hotel mellett még elevenen élt a régi, üzletes épületsor (amin át a Vörös Meteor-sportpályára is le lehetett menni), a Vörös Hadsereg útja pedig egy valóságos közlekedési csomópont volt. Nem mellesleg Debrecenben 1911. március 16. óta járnak villamosok, azelőtt pedig (1884. október másodikától) gőzmozdonyos szerelvények közlekedtek(Fotó: Bakonyi B.)

A régi négyes vonal a Kossuth utcán. A kocsik a Nap utcán
jutottak a Vágóhíd utcára. Reprint: Uropath
A kártya a debreceni villamosközlekedés 1970-ig tartó aranykorának egy szép jelenetét ábrázolja. A dkv.hu adattára szerint már 1915. december 23-án megtoldották a Hatvan utcai vonalat (Aranybika Szálló – Baromvásártér) a Ferenc Salvatore Hadikórházig. 1924. február 18-án a Pallagig vezető villamospálya nyílt meg, s két villamosjárat közlekedett a pályaudvar – Gazdasági Akadémia és a Nagyerdő – Gazdasági Akadémia viszonylaton. 1927. december 15-én átadták a Nagyerdei körúti pályát, amelyik az épülő egyetemi központot és a klinikatelepet érintette.

Bengák és Ikarusok 1978-ban a Vörös Hadsereg útján. Fotók: Megyei Tanács, IPK Vállalat

Az akkori viszonylatok a következők voltak. 1.: Nagyállomás – egyetem – klinikák – Nagyállomás. 2.: Nagyállomás – Nagyerdei Fürdő3.: Nagyerdei Fürdő – Gazdasági Akadémia, Pallag. 4.: városháza – közvágóhíd. 5.: Aranybika – Baromvásártér. 6.: Aranybika – tűzérlaktanya. 12.: Nagyállomás – Gazdasági Akadémia, Pallag. A Csapó utcai vonalat (a 6-os villamosokét1934. június 2-án hosszabbították meg az 1932-ben megnyitott köztemető I. kapujáig, majd 1938-ban a főkapujáig. 1943-ban a Hatvan utcai vonalat is kihúzták a mezőgazdasági középiskoláig (a mai agrártudományi karig), majd 1949-ben a Görgey utcáig.

Nosztalgiakocsik és CAF a Nagyállomásnál
1950: a Nagyerdő és a tüdőszanatórium közti, 7-es vonal átadása. 1962: a Kossuth utcai pálya áthelyezése a mai Szent Anna utcára (4-es vonal). 1969. június 20-án forgalomba állt az első, Debrecenben gyártott FVV 1200-as csuklós villamos (a „Bengáli”). Mégis, 1970. március 31-én bezárták a 3. és a 7. számú – Pallagra és a tüdőszanatóriumhoz közlekedő – vonalakat. Ezt további drasztikus lépések követték. 1971. május 31.: a 6-os számú, Csapó utcai vonal megszüntetése. 1973. szeptember 29-én az 5-ös számú (Hatvan utcai) vonal megszüntetése, végül 1975. június 23-án a Szent Anna utcai, 4-es számú vonalé. Tehát 2025 nyarán már 50 éve lesz, hogy egy vonala maradt a cívisvárosnak. Az már a legújabb kori krónikánkhoz tartozik, hogy hosszas és nem mindennapi" beruházás nyomán, Debrecennek 2014 februárja óta ismét két villamosvonala van, amiken Ganz Hunslet és CAF járművek közlekednek (a Bengálikat abban az esztendőben nyugdíjba küldték).

Gyönyörű Bengáli villamos a debreceni főtéren, 2022. május 11-én. A tujával a közlekedési kultúra napja
 alkalmából lehetett ingyen utazni az 1-es és a 2-es vonalon is. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Képeslap-kollekciónkban további járműábrázolások is megtekinthetők! Kérjük, hogy akinek van debreceni tömegközlekedési relikviája, jelezze a közlekedtörténeti emlékszobának, kiállítás céljából!

A Debreceni Közlekedési Vállalat kollektívája az 1950-es években, a villamoson ötágú csillag.
A fotót a DKV és a Csokonai Színház helytörténeti kiállításán fotóztuk. Repró: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Tanuló/nyugdíjas összvonalas villamosbérlet 1972-ben, ára 15 forint. Repró: © Debreceni Képeslapok

(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai. Ne lopj te se!)

Képeslapként használható DKV-villamosjegyek, Gara Kálmán ajándékai. Design: Navép Kft., rinoceros Stúdió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése