Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csanak József. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csanak József. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 21., péntek

A Mester utcai gyülekezet 1938. augusztus 21-én megnyílt temploma

Debrecenben a Mester Utcai Református Egyházközség temploma 1938. augusztus 21-ére készült el teljesen az akkori Károli Gáspár téren, a mai Bartók Béla út 1. szám alatt. A templommal szemben az egykori Hortobágy Malom áll, és köztük futott az 5-ös villamos.

A Pesti utca felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A gyülekezeti hely honlapjának leírása szerint a tervező és a munkavezető Csanak József építész volt, s például a kőműves- és ácsmunkát a Tóth testvérek végezték, az üvegezést pedig Kaszanyitzky Endre kivitelezte. Az építkezésen helyi munkásokat alkalmaztak.

A Bartók felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az egyházközség templomtörténeti tájékoztatója kitér arra is, hogy a kapuzatot 2×3 db csavart törzsű, levéldíszes kehelyfejezetes neogótikus oszlop tartja: 1-1 a csúcsíves bélletet, 2-2 pedig a baldachint. A levéldísz mindhárom oszlopon eltérő, de páronként egyforma. A csúcsíves kapubélletet „Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között” felirat díszíti.

Rálátás a malomból, 2012. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A baldachin fölött tengelyben elhelyezkedő, páros oszlopokra támaszkodó hármas csúcsíves ablak található a Szentháromság jelképeként. Az oszlopok levéldíszes kehelyfejezetesek. Fölöttük a tetőteret egy hatalmas körablak világítja be, aminek a formája és a benne megbújó keresztmotívum a teljességet szimbolizálja. A templom tornyában két harang van, melyeket Szlezák László öntött 1938-ban. Bent pedig, a szószék fölötti karzaton, a diadalív alatt kapott helyett az Angster József által 1940-ben épített hétregiszteres orgona.

Csanak József terve. Képforrás: refmesterutca.hu

Templomtörténeti cikkeink sok fotóval:

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. február 18., szerda

A Debreceni Első Takarékpénztár

A Debreceni Első Takarékpénztárt 1846. február 18-án alapította meg Zalay Alajos, Karap Sándor, Sárváry Ferenc, Telegdi K. László, Péczely József és Bészler Károly.

A Kossuth-sarki bankpalota. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A megannyi nemes ügyet is szolgáló szervezet igazgatója Zalay Alajos lett, tisztviselői pedig Komlóssy Imre és Csanak József. A bank a mai Régi Városházán bérelt helyet.

Még a szomszédos Gambrinus-bérpalota nélkül

Majd 1868-ban befektetési céllal megszerezték a Táncos Kovács-házat, valamint két szomszédját, a Kossuth utcai Auer-házat és a Piac utcai Rádl-házat.

A Kossuth-sarki Kontsek-üzlet portálja

A középső épületben az elegáns üzletek mellett a Czifra kávéház is működött (ahol Boka Károly prímás muzsikált), az első emeletet pedig a kaszinó bérelte. Az Auer-házat 1890-ben már a takarékpénztár bonttatta le az első székház felépítése érdekében.

Az első székház a Kossuth utcán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Egy évvel korábban, 1889-ben a Piac utca 53–55. szám alatti, gyönyörű ház is elkészült, amit szintén a takarékpénztár építtetett. A Hungária-palotaként is ismert épület jellegzetes dísze a Piac–Arany-sarki tornya, ahol a cég és a szakma több jelképe is felfedezhető.

A csodálatos Hungária-palota 1915-ben

Ilyen jelkép a méhkaptár és a Merkúr- (Hermész-) szobor is. Papp József leírása szerint a pénztár két évtized alatt kinőtte a Kossuth utcai, kétemeletes székházat (ami egyébként ma is áll). Így emiatt egy hozzákapcsolt háromemeletes palotát terveztetett a saroktelkekre.

A Hungária-bérház ma. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A pompás szecessziós építményt ifj. Rimanóczy Kálmán, nagyváradi építész tervezte meg, és főként helyi mesterek (Tóth István, „Pavlovics és Szilágyi” építészek, Somogyi Sándor szobrász stb.) készítették el 1912-re. Az ügyféltér a földszinti oszlopcsarnokban volt, míg a hivatali lakások és irodák a főutcai első emeleten.

Merkúr (Hermész) szobra. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A sarkon itt is Kontsek Kornél nyitott ruházati üzletet, és a Kossuth utcai első emeletre a kaszinó költözött. A mesebeli létesítményben társalgók, olvasó-, biliárd-, kártyázó- és díszterem is volt, továbbá pincei vendéglő és sörcsarnok. A házat és a pénztárat 1951-ben vették állami tulajdonba. A régi ügyféltérbe a honvédségi tiszti klub költözött (itt ma kínai bolt üzemel), a kaszinó helyén pedig később a Debreceni Művelődési Központ működött.

A már torony nélküli palota. Fotó: Pathó Sándor, 1975

1846-ban egyébként a pénzintézet kezdeti 600 részvényét 156-an vásárolták meg. Sz. Kürti Katalin dolgozatából az is megtudható, hogy 10 év után a pénztár már kulturális és szociális ügyek támogatására is áldozhatott. Ez hazafias nemzeti célokra is kiterjedt, továbbá a tudomány és művészet istápolására, egyházi és emberbaráti célokra, betegek és szegények segélyezésére, valamint a mezőgazdaság és a kereskedelem fejlesztésére is. A pénztár támogatta például a Debreceni Színügyi Egyletet, az Emlékkert Társulatot, a Dalegyletet, a Református Kollégiumot és a Csokonai Kört is! A palotában 1982-től működött ifjúságpolitikai KISZ-klub (IPK) története és emlékei ebben az összeállításunkban eleveníthetők fel sok szép régi képpel.

A volt Hemo kapuja. Fotó: Lukács Tihamér / Corvina, 1996

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utcai régi ügyféltér kapujának egyik táblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2025. szeptember 8., hétfő

A Kálvin tér díszparkjai, melyeket 160 éve, a portengert megelégelve építtettek önzetlen debreceni kereskedők


Debrecen belvárosának egyik legkedveltebb és legforgalmasabb helye a Kálvin tér. 
Itt működik az Új Városháza, a Református Kollégium és a az egykori Uránia Mozgóban a Vojtina Bábszínház is.

1990-es vadregényes park. Képtulajdonos: © Debreceni Képeslapok

A terület a XIX. században még valóságos portenger volt, ahol kóbor állatok is szabadon járkáltak.

Repró a malomparki postai tárlatról

Ezt elégelte meg két áldozatkész kereskedőnk, Csanak József és Várady Szabó Lajos, akik 1861-ben megalakították az Emlékkert Társulatot.

1963-ban a professzori lakokkal. Fotó: Fortepan

Nekik köszönhetően készülhetett el a nyugati és a keleti Emlékkert. (Tervezték a Nagytemplom előtti rész beültetését is, de ehhez nem tudták megnyerni a közvéleményt.) A mai püspöki palota felőli parknak kerítést is kovácsoltattak.

A képeslapmásolatot Vértesi Ferenctől kaptuk, köszönjük!

A kerítés az István Gőzmalom műhelyében készült, ahol a Csokonai Színház díszes kerítése is megszületett. Emellett a szakemberek kutakat is ástak a betelepített növények öntözésére, és megkezdődött a szobrok felállítása is.


Eredetileg a nyugati ligetben állt a szabadságszobor és a „Haldokló oroszlán”, ma pedig a gályarabok emlékműve és a (közben elforgatott) Bocskai-szobor található itt. A parkot 2010-ben átépítették – az alábbi képeslapon az akkor létrehozott arcát örökítette meg dr. Nagy Attila:


A Csokonai Vitéz Mihályt ábrázoló szobor szintén emblematikus alakja a Kálvin térnek. A művet többször áthelyezték, de arra szerencsére mindig ügyeltek, hogy szép park övezze.
(Fotó: Képzőművészeti Kiadó.)


Az Izsó Miklós által készített poétaszobor mögött ma az új városháza magasodik. A lebontott tanári lakok helyére emelt épület eredetileg a megyei építőipari vállalat székháza (1969) abból az időből, amikor még volt betonpaneles beruházás Debrecenben.

Mirkovszky Géza 1894-es akvarellje

A Csokonai-szobor körül sok odaillő szék és pad szolgálta a pihenni vágyókat. Fotó: Szelényi László


Az építőipari központról van még egy klassz felvétel a Fortepanon. Ez a kép 1978-ban készült, amikor még álltak a szép jegenyefák:


Az átépített és korszerűsített objektum jobbján a Református Hittudományi Egyetem palotája (1913) pompázik. Az épületegyüttesben ma általános iskola és gimnázium működik, az alábbi képeslap készítésekor pedig tanítóképző főiskola volt. Fotó: Csobaji Előd


A Nagytemplom mögött, az Emlékkert túloldalában terül el a Református Kollégium. A nagy múltú intézményben tanult Csokonai Vitéz Mihályon kívül Arany János, Fazekas Mihály, Móricz Zsigmond
és Horthy Miklós is.

Reich Károly illusztrációja a Református Kollégiumról

A fenti hírességeken kívül szintén a Református Kollégium növendéke volt a debreceni fotóművész, Hapák József is. Ő 30 éve készítette a következő képeslapot.


Az Emlékkertet akkoriban gyöngykavics és gazdag növénytakaró burkolta, és környezetbe illő színű, karfás ülőalkalmatosságokon ücsöröghettek a látogatók. Vajon mi lett a sok paddal? Fotó: Tulok Ferenc


És még egy felvétel Tulok Ferenctől: gyepszőnyeg és virágok sűrűje az Emlékkertben.


Van egy üdvözlőkártyánk arról is, hogy Csokonai Vitéz Mihály szobra hajdanán ennyire közel volt a Kollégiumhoz. A kompozíciót 1871-ben állították fel, az 1538-ban alapított intézmény mai épületegyüttese pedig 1816-ban készült el. (Reprint: Uropath.)


Az „Uránia Mozgó” (a mai Vojtina Bábszínház) épületének története sok régi fotóval ebben az összeállításunkban csodálható meg.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Kálvin tér napjainkban. Fotó:© Debreceni Képeslapok

DBKL

A tér 1973-ban. Fotó: Fortepan, Lencse Zoltán

2023. december 6., szerda

A régi Cserkész-tó gyászos jelene és káprázatos múltja

A volt vizes paradicsom északkeleti szegélye 2023. december 6-án, háttérben a 24 emeletes ház és a hőerőmű. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecenben hajdanán pazar vízi paradicsom tündökölt a mai Déli sor és Gázvezeték utca közötti liget területén is. Csónakázók és korcsolyázók sportoltak rajta, és persze nagy mulatságokat is tartottak ott. Az utolsó időszakban a cserkészek által működtetett, ma is beépítetlen helyen víz már csak nagy esőzések után csillog – mint például 2023 végén. Fotók, videó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A fotót a malomparki postán bemutatott bélyeg- és képeslap-kiállításon repróztuk

A különös hangulatú helyen a rét megközelíthető a Déli sorról a régi vasúti gurító alagútjából, valamint a Gázvezeték utcai salakmotor-stadion felől is. Ez utóbbin haladva régi kockaköves út fut a fák alatt az egykori tóhoz, a keresett helyen pedig a meder szegélye is felfedezhető. Videónkban a tó területének és környékének 2023. december 6-i állapotát örökítettük meg:


Zoltai Lajos leírása szerint ez a csónakázó anno a szőlőskertek közt keletkezett. Azoknak a posványos gödröknek, vízállásoknak az egyik legnagyobbika volt, amiknek a hasznosítására, eltüntetésére 1846-ban gondolt legelőször a városi hatóság. A tó területe a vasúti pályaudvar feltöltése (1855–57) előtt még nagyobb volt, az 1930-as években pedig 1 hold és 1200 négyszögöles.

A fotót a malomparki postán bemutatott bélyeg- és képeslap-kiállításon repróztuk

Ezen a szúnyogtenyésztő pocsolyás vízen (amit a szűcsök régóta nyersbőr mosására használtak) a nálunk akkor még kevesek által ismert játék honosult meg: 1873 elején korcsolyázóegyletbe tömörültek a sport hívei. A következő év végén csónakázóegylet is alakult, és bérbe vették a várostól a tó használatát. Ettől fogva ez az iszaptól megtisztított, és kellőképpen felszerelt birodalom 25 éven át az ifjúság kedvelt kiránduló- és szórakozóhelye volt.

Vizenyős rész a debreceni egykori Cserkész-tó mai északkeletii peremén, a távhőcsövek mellett. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Gyakran zajlottak itt lámpionos és fáklyás világításban ünnepélyes versenyek, olykor pesti, bécsi vendégek részvételével – mígnem az 1800-as évek végén „a szép ősz bajuszt viselő öreg Szikszay József
” felépíttetvén a menyéről elnevezett Margit-fürdőt, ennek téres udvarán korcsolyapályát is rendezett be, kényelmes melegedő csarnokkal, vendéglővel. A csónakázóegylet nem bírta a versenyt a Margit-fürdő jegével, ami már gőzvasúton is elérhető lett. A vasútállomás újraépítésének, bővítésének akkor felvetett terve a csónakázó jövőjét is bizonytalanná tette. A mostohásodó körülmények miatt 1904-ben a csónakázóegylet feloszlott, s csakhamar követte példáját a korcsolyázó is.

A cserkészek által kialakított, gyönyörű birodalom. Fotó: Kassay Ernő, Csáthy Kiadó, Zempléni Múzeum

A tavat a hozzátartozó földdel együtt 1905-ben évi 100 koronáért Szabó Sándor bérelte ki. Az ő családja 1929-ig tartotta fenn a csónakvállalatot. A tó partján kis nyári vendéglőt is nyitott. Sőt, a természetes forrás vizével táplálkozó tó vizében halat is tenyésztett. Végül a Magyar Cserkész Szövetség vette bérbe a tavat. 1932. május 17-én a városi közgyűlés évi 1 aranypengő díjért engedte át a szövetségnek 1205 négyszögöl földdel együtt – úgy, hogy ott cserkészházat épített, kerítést készített, gyümölcsöst ültetett, és vízi növényeket telepített.

Remek jelenet az egykori tóparti életről

Az avatás 1932. október 2-án volt. Csanak József tervei alapján a cserkészek ezermesteri ügyességgel, kevés pénzecskéjükből – fogalmaz Zoltai Lajos – a céljaiknak megfelelő, valóban tetszetős külsejű tornyos hajlékot varázsoltak az új életre kelt csónakázó mellé... Amit a II. világháború után szüntettek meg, akárcsak például a csapókerti Kincses-tavat. A környéken egyébként nem a Cserkész-tó volt az egyetlen oázis, hiszen a közelében működött a Vértessy-strand és a Telegdi-fürdő is. Ezekről ebben az összeállításunkban láthatók régi fotók és leírások.

A Déli sor és a Gázvezeték utca közötti egyik út 2023. december 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Távhőobjektum az egykori Cserkész-tó területén, 2023. december 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2023. szeptember 11., hétfő

A jobbágyból lett milliomos


Debrecen egyik különleges épülete eredetileg egy híres kereskedőé és mecénásé, Csanak Józsefé (1819–1887) volt az egykori Kádas utca és a Piac utca sarkán – lásd a fenti, 1905-ös képeslapon a bal szélső házat. (A galéria a képre kattintva is megnyitható.)

Ifj. Csanak József (II. világháború után lebontott) villája a mai Nagyerdei körúton (fotó – Kiss Ferenc, 1910),
valamint a kereskedő portréja 1885-ből

Csanak József egy derecskei jobbágycsalád gyermeke volt, aki Debrecenben lett fűszerinas, majd Ausztriában és Svájcban is dolgozott. Itthon átvette és felvirágoztatta a főnöke boltját, és sokat áldozott a cívisváros fejlődéséért is. Így például alapítója volt az Emlékkert Társulatnak is, amelynek köszönhetjük a Kálvin tér, valamint a régi Petőfi tér parkjait is.

A Piac utca látképe 1909-ben, egy ismeretlen fotós felvételén gőzmozdonnyal, bérkocsikkal és persze balról a Csanak-házzal

A Kádas utca 1898 óta viseli Arany János nevét. A Csanak-ház akkor már 38 éve ott állt; az 1860-ban elkészült palotát Skalniczky Antal tervezte, aki a Csokonai Színházat is. Minderről a Kulturális Örökségi Napok alkalmából tartott, korábbi látogatásokon is hallhattunk, s ekkor készítettük a mostani cikkünkben bemutatott reprodukciókat is.

A Hungária-palota és a Csanak-ház pazar látványa Haranghy György 1902-es fotográfiáján

A Csanak-házat 2002-től építették át és újították fel (ezek során egy emlékezetes toronydaru-baleset is történt), és ügyes megoldásokkal egybekapcsolták a két szomszédos ingatlannal is. Az így létrehozott épületegyüttesben azóta egy olasz biztosítótársaság működik. Csanak József nevét egy nagyerdei utca is őrzi, ugyanakkor az ottani háza is áll még. A Csanak-házzal szomszédos Hungária-palota és az Első Debreceni Takarékpénztár történetéért látogass erre az összeállításunkra...

A Csanak-ház (jobbról) és a Hungária-palota 1915-ben


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utca fantasztikus életképe 1905-ből. Reprint: Uropath