A minimum háromszintes épületet 2026. július 4-én néztük meg közelebbről. Az évek óta lakatlan ház immár láthatóan homlokzat- és más felújításra szorul, s több tábla is figyelmeztet rajta az omlásveszélyre. Egy felső ablaka nyitva van, és sok helyen hiányos a vakolata.
Megkérdeztük az egyik szomszédos házból kilépő férfitől, hogy mi volt ott korábban, de nem tudta megmondani. Azt viszont felidézte, hogy már régóta ilyen szellemháznak ismeri.
Kedves Olvasóinkat arra kérjük, hogy aki tudja, hogy mik működtek ebben a házban, az jelezze nekünk a Facebook-posztunk hozzászólásában, vagy írja meg a dkepeslapok@gmail.com emailcímünkre. A válaszokkal kiegészítjük ezt az összeállításunkat. Köszönjük szépen!
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Debrecenben a Lenz-kastély (korábban Megyery–Wolf-kastély) a Pac városrészben bújik meg. A Wikipédia leírása szerint a több szintes épületet a 19. század végén építették, és csaknem fél évszázadig a Wolf család tulajdona volt. A kastélyt, földjeit és szőlőjét a római katolikus, budapesti jómódú, nagypolgári származású Lenz család sarja, Lenz József (1897–1965) kereskedelmi tanácsos, nagykereskedő vásárolta meg a megszűnt „Wolf Lipót és fiai” nevű cégtől.
A Google Maps 2012-es fotója
1941. július 1-től ez a Lenz család egyik kedvenc pihenőhelye lett. A kastélyhoz 281 kataszteri holdas földbirtok is tartozott. A II. világháború alatt Lenz Józsefné Topits Klára (1901–1993) úrnő visszavonult Budapestről a paci kastélyukba, és 1944-ben ott hozta világra a negyedik gyermekét, Lenz Istvánt. A cikk rámutat: a Lenz család a kommunista időszak elején veszítette el a kastély feletti tulajdoni jogát. A kastélyt a Monostorpályi útból nyíló Áfonya utcában jelzi a cikkhez mellékelt térkép:
A Kastély helye a térképen
Kedves Olvasónk, Kardos Mariann így írt a területről: „Ott volt a jó kis fenyves erdő körülötte, - és mintha "hegy" lett volna, (gondolom csak egy kis domb lehetett) ahová számháborúzni is voltunk iskolai kirándulással. Nagy nagy erdőnek tűnt, akkor, vagy csak így él az emlékemben, mint régi kép, mikor még minden sokkal nagyobb volt. (A József Attila telepi suliból.)”
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A szobrot leszedették még az átadásuk előtt. Az eltávolítás okaként a polgármesteri hivatal akkor azt nyilatkozta, hogy a negatív kritikák vezettek ehhez. Pázmándi Antal művét nem zúzták be, ám évekig egy pincében állt – mígnem a Debrecenhez közeli Nyíracsád vezetőinek „eszükbe jutott”, és úgy döntöttek, hogy megszerzik a felújítandó főterükre.
Ez így is történt, s az illetékesek intézkedtek és fizettek. Ezek eredményeként 2011. augusztus 19. óta immár a település központjában kialakított kis medencés park a szobor otthona. A nyíracsádi teret ugyanaz a Kertai László tervezte, mint aki a Sellő eredeti helyét, a debreceni belvárosi korzót.
A Sellő megítélése ma is megosztja a közvéleményt. Mi azt a gondolatot teszünk közzé, mely szerint elég lett volna a Hal közbe áttelepíteni, ha már mindenképpen el akarták vinni az Aranybika elől.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
De találtunk olyan cikket is 1977-ből, amely szerint vasárnaponként ebben a kocsmában is árusítottak tejtermékeket, kenyeret és pékárukat. Ezúttal fájó szívvel azt idézzük fel, hogy miként írt 1997-ben Magyari Vilmos a Faraktár utcai villasor eme nyitóépületéről a Napló hasábjain...
Kora tavasz óta lóg az ablakban is, az ajtón is egy kartondarabra - természetesen hibás helyesírással - írt hirdetés: Üzlet bármilyen célra kiadó. Az üzlet a Hajnal és a Faraktár utca sarkán árválkodik. Valóban árválkodik, mert a földig érő hatalmas ablakon át látni lehet, hogy teljesen üres és úgy mindenestől meglehetősen szánalmas a kinézete. Koszos, elhanyagolt, az igénytelenség nyomait viseli. Az ajtó felett ottmaradt a cégtábla: 217 sz. Kanyar Büfé. Ez volt a hírhedt, a kollektív humor által Don-kanyarnak nevezett kocsma. De ahogy a mai napig nem tudni pontosan, hogy a második világháborúban, 1943 januárjában, a szovjet csapatok Donnál történő áttörése után hány rosszul felszerelt, a kegyetlen télre fel nem készített magyar katona esett el (legalább 120-130 ezer), úgy az sem fog soha kiderülni, hányan maradtak alul az alkohollal folytatott küzdelemben a Kanyar büfében. Két-három évtizeddel ezelőtt, és még később is egy ideig, nem volt olyan rossz hírű és rossz kinézetű hely ez az intézmény, mint a megszűnése előtti években. Amikor a Fényes udvari lakótelepet átadták (1971-72), a szerkesztőségből többen kaptunk ilyen-olyan lakást az ijesztő méretű panelházakban. Fiatalok voltunk és olykor még vidámak is. Átjártunk néha egymáshoz, és előfordult, hogy hajnalig tartott a világmegváltó dumaparti. Akkor felkerekedtünk, és úgy bandában átmentünk a Don-kanyarba pacalpörköltet, sült kolbászt enni, hosszúlépést, nagyfröccsöt inni. Aztán következhetett a vasárnap. Körülbelül egy évtizede kezdett a Don-kanyar lezülleni. Először megszűnt a konyha, ezzel együtt lekerültek a térítők az asztalokról, aztán az asztalok is megtizedelődtek, elkoszosodtak. Aztán minden elkoszosodott és büdös lett. Az igénytelenség teljes mértékben átvette az uralmat. Nem hiszem, hogy lett volna még egy ilyen förtelmes vendéglátóegység Közép- Európában. Hogy a Don-kanyar konszolidált éveiben kik lehettek a törzsvendégek, nem tudom megmondani, de a lerobbant korszakban csak lumpenek látogatták. Ezek az emberek a közeli Cegléd utcában laktak, ugyanolyan igénytelen körülmények között, mint amilyen kocsmába jártak. A Cegléd utca viszont az utóbbi években rohamosan fejlődött. Mondhatni, hogy minden házban nyílt egy új üzlet, sőt új üzletházak épültek. A lumpenek kiszorultak, elköltöztek, így aztán a Don-kanyar is törzsvendégek nélkül maradt. Bizonyára gazdaságtalanná vált. Ez lehet megszűnésének az oka. Csak azt nem értem, hogy a forgalmas utcasarkon lévő üzlethelyiség miért nem kell senkinek, amikor manapság majdnem mindenki a kereskedelemből akar meggazdagodni.
2026. július 3-án reggel megérkezett a markoló és a bontócsapat. Ekkor nyitva volt az egykori tejbolt, úgyhogy készítettünk egy fényképet a helyiség utolsó arcáról a dózerolás előtt.
Ez pedig egy 1972-es felvétel az épületről, látszik rajta a tejbolt cégtáblája, valamint a ház eredeti art decos díszítése. Fotó: Debrecen MVTVB Dokumentációs Filmstúdiója
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A Wesselényi nevű városrészünk délkeleti
szélén fehérlő nagy háznak azért volt ez az egyik (rossz) elnevezése, mert
korábban a falai között működött a Kelet-magyarországi Tervező Vállalat. Íme szívszorító videónk, amelyet 2025. július 12-én készítettünk az épületegyüttes bontásáról:
A Keletterv utódja nem mellesleg évek óta már az Arany János utcában székel. A szocialista időkben amúgy egy Kossuth-szobor is volt a Wesselényi utcai parkban – lásd alább.
Sajnos
kevesen tudják, hogy a Wesselényi–Irinyi-sarki „palota” nem a fenti
társaságoknak készült, és a közhiedelemmel ellentétben nem is szocreál
stílusú. A neoklasszicista oszlopokkal tagolt homlokzatú létesítmény
eredetileg a városi csendőrség második laktanyájának épült; az első a
főutcán volt.
Az
akkor még Wesselényi téri objektumot 1930-ban adták át,
mégpedig Gerlóczy Gedeon tervei eredményeként. Korábbi cikkünk
Facebook-megosztása nyomán Kedves Olvasónk, Id Pazonyi Ferenc jelezte: 1956-ban orosz családok laktak itt, később kórház is volt, s 1956 előtt még rendőrség is volt ott. Kovács Andrásné ugyanakkor leírta azt is, hogy az épületben a háború alatt főparancsnokság működött. Éva Éva felidézte: „A 60-as években viszont ruszki tiszti laktanya volt, sokat jártunk oda mint gyerekek mivel a környéken laktunk.” Bánsági Károly
azt fogalmazta meg, hogy az ötvenes években ők is jártak jatszani a
Wesselényi térre. Szép nagy füves terület volt. Általános iskolába ő is a
Bánk utcára járt. Egy időben a cirkuszok is ott telepedtek le, ha
Debrecenbe jöttek. – Kár, hogy hagyják lepusztulni. Szép épület. Egyszer
voltam benne, Keletterves korában, még a hatvanas években – írta
olvasónk. Gere Mihálynétól, aki szintén ott dolgozott, azt is megtudtuk, hogy Latinovits Zoltán építészmérnök, színművész első munkahelye a Debreceni Tervező Vállalat volt, a Keletterv elődje.
Aki
kíváncsi a múltat idéző díszítőelemekre, még láthatja a komplexumot
övező kerítés lándzsás motívumait, a méltóságteljes kandelábereket,
valamint a zászlótartókat is. Aki pedig az épületbe is be tudott jutni, az a
lépcsőház kovácsolt korlátjain függő, arany virágokat is
megcsodálhatta.
Az
épületegyüttesben pár évvel ezelőttig vállalkozások és más szervezetek
irodái működtek, ugyanakkor különféle tanfolyamok résztvevőitől is
hangos volt.
Az
épületen sokáig egy olyan transzparens is függött, ami azt hirdette,
hogy az ingatlan eladó vagy kiadó. Napközben a parkolójában általában
sok autó állt, ám életnek belülről kevés jele szűrődött ki.
A
volt csendőrlaktanya (Keletterv) bontás előtti falait szemlélve az is megállapítható volt,
hogy korábban komoly nyílászárócserét valósított meg itt az ingatlan
tulajdonosa.
2025. július 6. délutánján visszatértünk az épülethez, hogy rendes fényviszonyok között örökíthessük meg a főhomlokzatot. Cikkünk végén egy 10 évvel korábbi képet is bemutatunk ugyaninnen.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Debrecenben is sok ház falán vannak még olyan régi szép fémtáblák, amiken ez olvasható: „Tiszta udvar, rendes ház”. Az ehhez kapcsolódó mozgalmat 1952-ben indította dr. Seres Géza nagylétai orvos, aki 1915. július 2-án született Derecskén. A Letahirek.blog.hu alábbi fotója a 100 éves születésnapján örökítette meg a doktor urat, s mellette a létavértesi díszpolgári kitüntetése látható.
Turóczi Barnabás leírása szerint dr. Seres Géza a példaképének szülőföldje orvosát, Mustó Sándort tekintette. 1947 telén érkezett Nagylétára, a kezdeti küzdelmes éveket szorgos évtized követte. A 600 tagú cigánytelep gondozása mellett – lelkes vöröskeresztes aktivistákkal – a személyi- és környezeti higiéné javításáért dolgozott. A „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom fokozatosan országos méretűvé terebélyesedett. Dr. Seres Géza a körzeti orvosi teendői mellett motorja lett a település kulturális és közéletének. Önkéntesi hálózat megszervezésével, előadás-sorozatokkal segítette az egészségügyi felvilágosító munkát. A szakember 104 éves korában, 2019. október 9-én hunyt el.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A Debreceni Képeslapok megtekintéseinek száma túljutott a 6 666 666-on. Hálás köszönet Mindenkinek! Követés: Honlap, Facebook, YouTube.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
