Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tower. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 7., szombat

Az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útján

Debrecenben 1968. november 2-án nyílt meg az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útja (ma Egyetem sugárút) és a Gyöngyösi utca sarkán álló négyemeletes sorháznál. Egy földszintes-teraszos épület volt ott, ami az akkori Március 21. térre és a Proletár szoborra nézett. Régi fotó: HB Napló

Az épület a bontás előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A korabeli tudósítás szerint reprezentatív jellegű vendéglőben a koktélokon és más frissítőkön kívül bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, valamint Tóth László és zenekara gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat. A presszó épületében az utolsó éveiben már egy más nevű és funkciójú étterem működött. Mégis bombaként robbant a hír: lebontják a „kávéházat”! Az újabb meglepetést okozott, hogy kiderült: a helyére egy többemeletes építményt terveztek.

A kávéház bontása. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A nosztalgikus érzelmeket kiváltó kávéházépület bontása 2020 februárjában kezdődött el. Immár pedig az Egyetem Tower névre keresztelt új ház magasodik itt, ami többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz. A következő felvételünkön ezt örökítettük meg.

A kávéház helye ma. Fotó© Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

1980-ban. Fotó: Fortepan / Mezei / Léczfalvi

Vendéglátós múltidézéseink sok régi képpel:
Tudósítás a kávéházról. Fotó: HBN, 1971

2025. június 22., vasárnap

Debreceni panorámák a csillagászati nyár első napján

Debrecen arcait ismét a magasból örökítette meg látványos felvételeken Oláh Róbert. Az első friss fotóján a Petőfi tér látképén ámuldozhatunk, s közben pedig a Nagyállomás főépületét is kivehetjük a horizont közepén (a teljes képet lásd lentebb).

Az új Petőfi tér. Fotók: © Oláh Róbert

A Holló János utca sarkán álló épület tetején készített képek közül a Piac utca sem hiányzik. A háttérben a Kistemplom, mellette a Nagytemplom, jobb szélen pedig a vármegyeháza tornya is kirajzolódik.

Az alábbi kép egyik legmarkánsabb épülete a Szent Anna Székesegyház.

Középen a Szent Anna tornyai. Fotók: © Oláh Róbert

Ahogy ígértük, íme az első fotó immár teljes méretben:

Oláh Róbert ismét járt a Piac utcai egykori hitelbanki épületegyüttesben, s ott is fotózott. Az alábbi képen az Arany János utcai konzulátusra pillanthatunk le onnan.

A konzulátus felülről. Fotók: © Oláh Róbert

A másik irányban a Rickl-féle Lábasház tárul fel a nem mindennapi perspektíva révén.

A Lábasház. Fotók: © Oláh Róbert

Itt található az egykori Spartacus-sportpálya is, amiről ebben a múltidézésünkben írtunk.

Itt volt a Spartacus. Fotók: © Oláh Róbert

Hátrahagyva a belvárost, fotósunk a Füredi útra is ellátogatott. Ott megörökítette azt a bevásárlóközpontot is, amelyiknek a helyén előzőleg az István Gőzmalom működött.

A Füredi út. Fotók: © Oláh Róbert

Az itteni leshelyről az Egyetem sugárút is szépen belátható:

Az alábbi felvételen a libakerti városrészen hordozhatjuk körbe a tekintetünket.

A következő jelenetben azt a területet is láthatjuk, ahol a Margit-fürdő pompázott.
    A szürke házak helyén volt a Margit

    Végül az Egyetem Tower nevű új társasház is feltűnik, ahol az Egyetem Kávéház működött. A kép felső jobb sarkában pedig a volt Kohászüdülő is megtalálható. Akit érdekel, ennek a hotelnek a történetét is elolvashatja sok régi képpel ebben az összeállításunkban.

    Balra fent a Tower. Fotók: © Oláh Róbert

    Oláh Róbert további fotó-összeállításai:
    Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    2025. február 15., szombat

    5 éve kezdték bontani az egykori Egyetem Kávéházat

    Debrecenben 1968. november 2-án nyílt meg az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útja (ma Egyetem sugárút) és a Gyöngyösi utca sarkán álló négyemeletes sorháznál. Egy földszintes-teraszos épület volt ott, ami az akkori Március 21. térre és a Proletár szoborra nézett. Régi fotó: HB Napló

    Az épület a bontás előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

    A korabeli tudósítás szerint reprezentatív jellegű vendéglőben a koktélokon és más frissítőkön kívül bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, valamint Tóth László és zenekara gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat. A presszó később már Egyetem Ételbár névvel működött, az épületében pedig az utolsó éveiben már egy más nevű és funkciójú étterem működött. Mégis bombaként robbant a hír: lebontják a „kávéházat”! Az újabb meglepetést okozott, hogy kiderült: a helyére egy többemeletes építményt terveztek.

    A kávéház bontása. Fotó: © Debreceni Képeslapok

    A nosztalgikus érzelmeket kiváltó kávéházépület bontása 2020 februárjában kezdődött el. Immár pedig az Egyetem Tower névre keresztelt új ház magasodik itt, ami többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz. A következő felvételünkön ezt örökítettük meg.

    A kávéház helye ma. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    Tudósítás a kávéházról. Fotó: HBN, 1971

    Vendéglátós múltidézéseink sok régi képpel:

    2024. március 17., vasárnap

    A Tanácsköztársaság úti Egyetem Kávéház

    Debrecenben 1968. november 2-án nyílt meg az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útja (ma Egyetem sugárút) és a Gyöngyösi utca sarkán álló négyemeletes sorháznál. Egy földszintes-teraszos épület volt ott, ami az akkori Március 21. térre és a Proletár szoborra nézett. Régi fotó: HB Napló

    Az egykori Egyetem Kávéház épülete a 2020 februári bontása előtt. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

    A korabeli tudósítás szerint reprezentatív jellegű vendéglőben a koktélokon és más frissítőkön kívül bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, valamint Tóth László és zenekara gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat. A presszó épületében az utolsó éveiben már egy más nevű és funkciójú étterem működött. Mégis bombaként robbant a hír: lebontják a „kávéházat”! Az újabb meglepetést okozott, hogy kiderült: a helyére egy többemeletes építményt terveztek.

    A volt kávéház a bontásakor. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

    A ma is nosztalgikus érzelmeket kiváltó kávéházépület bontása 2020 februárjában kezdődött el. Immár pedig az Egyetem Tower névre keresztelt új ház magasodik itt, ami többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz. A következő felvételünkön ezt örökítettük meg.

    Az egykori Egyetem Kávéház helyére épített Egyetem Tower 2023 nyarán. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

    Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    Tudósítás az Egyetem Kávéház fejlesztéséről. Fotó: HB Napló, 1971

    2023. november 15., szerda

    55 éves lenne a Tanácsköztársaság úti Egyetem Kávéház

    Debrecenben 1968. november 2-án nyílt meg az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útja (ma Egyetem sugárút) és a Gyöngyösi utca sarkán álló négyemeletes sorháznál. Egy földszintes-teraszos épület volt ott, ami az akkori Március 21. térre és a Proletár szoborra nézett. Régi fotó: HB Napló

    Az egykori Egyetem Kávéház épülete a 2020 februári bontása előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

    A korabeli tudósítás szerint reprezentatív jellegű vendéglőben a koktélokon és más frissítőkön kívül bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, valamint Tóth László és zenekara gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat. A presszó épületében az utolsó éveiben már egy más nevű és funkciójú étterem működött. Mégis bombaként robbant a hír: lebontják a „kávéházat”! Az újabb meglepetést okozott, hogy kiderült: a helyére egy többemeletes építményt terveztek.

    A volt kávéház a bontásakor. Fotó: © Debreceni Képeslapok

    A nosztalgikus érzelmeket kiváltó kávéházépület bontása 2020 februárjában kezdődött el. Immár pedig az Egyetem Tower névre keresztelt új ház magasodik itt, ami többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz. A következő felvételünkön ezt örökítettük meg.

    Az egykori Egyetem Kávéház helyére épített Egyetem Tower 2023 nyarán. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    Tudósítás az Egyetem Kávéház fejlesztéséről. Fotó: HB Napló, 1971

    2023. július 2., vasárnap

    Immár „Tower” magasodik az Egyetem Kávéház helyén

    Debrecenben 1968. november 2-án nyílt meg az Egyetem Kávéház a Tanácsköztársaság útja és a Gyöngyösi utca sarkán álló négyemeletes sorház melletti földszintes-teraszos épületben, ami az akkori Március 21. térre nézett. Az alábbi friss fotónkon azt mutatjuk meg, hogy mi van most a lebontott létesítmény helyén, majd pedig a kávéház történetét is összefoglaljuk régi fotókkal...

    Az egykori Egyetem Kávéház földszintes épülete helyén magasodó lakóház 2023. július 1-jén. Fotó© Debreceni Képeslapok

    A korabeli tudósítás által reprezentatív jellegűnek nevezett vendéglőben a kávékon és más italokon kívül bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, minikönyvtár, valamint Tóth László és zenekara is gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat. (Régi kép a cikk végén!)

    Az egykori Egyetem Kávéház földszintes épületében az utolsó éveiben egy étterem üzemelt. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Az épületben az utolsó éveiben étterem működött, s végül 2020 februárjában az új tulajdonosa megkezdte a bontását. Mára szinte teljesen testet öltött az új épület, egy nyolcemeletes luxus lakóház, mely többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz.

    Az egykori Egyetem Kávéház épülete a 2020 februárjában elkezdett bontásakor. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Az egykori Egyetem Kávéház helyére épített Egyetem Tower 2023. július 1-jén. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    Tudósítás az Egyetem Kávéház fejlesztéséről. Fotó: HBN, 1971

    2023. március 16., csütörtök

    Mi épült az Egyetem Kávéház helyére?

    Debrecen kedvelt vendéglátóhelye volt az Egyetem Kávéház, mely a mai Egyetem sugárúton, azaz a Tanácsköztársaság útján működött.  Fotó© Debreceni Képeslapok

    A korabeli tudósítás által reprezentatív jellegűnek nevezett vendéglőben a frissítőkön kívül többek között bőséges ételválaszték, másodosztályú árak, külföldi folyóiratok, valamint Tóth László és zenekara is gondoskodott arról, hogy a betérők jól érezzék magukat.

    Tudósítás az Egyetem Kávéház fejlesztéséről. Fotó: HBN, 1971

    A presszó épületében az utolsó éveiben már egy más nevű és funkciójú étterem működött. Mégis bombaként robbant a hír: lebontják a „kávéházat”! Az újabb meglepetést okozott, hogy kiderült: a helyére egy többemeletes építményt terveztek. Fotó© Debreceni Képeslapok

    A nosztalgikus érzelmeket kiváltó létesítmény bontása 2020 februárjában kezdődött el. Erről ebben a cikkemben is írtam, akárcsak az Egyetem Tower névre keresztelt új házról. Fotó© Debreceni Képeslapok

    A fenti felvételen már az Egyetem Kávéház hűlt helye látható 2020-ból. A következő felvételen pedig ugyanott a hamarosan elkészülő luxus lakóház, mely többszintes mélygarázst, panorámás lakásokat, valamint tetőmedencét is tartalmaz. Fotó© Debreceni Képeslapok

    Az átadás előtti Egyetem Tower épülete 2023. március 16-án. Fotó© Debreceni Képeslapok

    DBKL